12. Work hard, play hard, be kind.

- Nem! – nyögöm kétségbeesetten. – Könyörgöm, mondd, hogy nem igaz! – suttogom és a fejemet az ajtóba verem. – Biztosan rossz! – győzködöm magam. –Holnap elmegyek és veszek másikat! – határozok, majd a tesztet gondosan belecsavarom egy zsepibe és a kukába vágom.

És ez így volt még öt alkalommal. A fájdalmas igazság az, hogy tényleg terhes vagyok. Lassan egy hónapja… Kezdenek előjönni a tüneteim is, amit remélem a lányok nem vettek észre. Például, hogy párszor hányok reggelente és még pár apróságot… Nem tudom, mit csináljak és tényleg kéne valaki, aki tud segíteni, de nem merem elmondani senkinek! Tizennyolc évesen teherbe esni nem egy leányálom.  Harryvel mindennap beszélek, de csak telefonon, hogy ne lássa mennyire sápadt vagyok olyankor. Az életem következő szakaszán merengve harapok bele a meleg szendvicsembe, de ahogy megérzem az ízét a hasam dob egy szaltót. 

- Mi van ebben? – köpöm a mosogatóba és már rohanok is a vécé felé, ahol éppen Dora tollászkodik. Nem túl nőiesen felrántom a vécédeszkát és kiadom magamból a förtelmes ételt.

- Belle?

- Hé! Jól vagy? – lép be Charlotte.

- Az a sajt! Biztos lejárt, vagy valami! – nyögöm. – Ne nézzetek így rám! Majd elmegyek orvoshoz!

- Biztos… - morogja kétkedve Dora. Remegve állok fel, majd sietve a szobámba futok és felhívom a dokimat.

2 órával később egyedül ücsörgök a nőgyógyászat várótermében, idegesen lóbálva a lábamat.

- Miss River-Woods! – kiált ki az ápolónő. Remegve lépek át a rendelőbe. Bent lefektetnek egy ágyszerűségre, aztán valami fura, hideg zselét kennek a hasamra, amitől kiráz a hideg. A monitortól elfordulva csendben várom a végítéletemet. Nem kell sokáig feküdnöm, hogy meghalljam a kevésbé várt hangocskát: egy kis szív szapora dobogását. Bár mennyire akarom is, még képtelen vagyok szembenézni a ténnyel, hogy ő egy kisbaba.

- Nézze! – nevet fel a nő.

- Nem, köszönöm! – morgom.

- Nem akarja tudni, hogy mi az?

- Tudom, hogy mi az! Egy kibaszott kisbaba! – vicsorgok.

- Bizony az! – felel szelíden. Könnyeimmel küszködve, önkénytelenül fordulok a képernyő felé, ahol meglátom a leggyönyörűbb dolgot a világon: egy kis ember-kezdemény ultrahangos alakját. A szememből kicsordul egy könnycsepp, majd áhitattal megérintem a pici alakot. Hát ő lenne Harry és az én kisbabám! Könnyeimtől alig látva nevetek fel. Azt hiszem ez életem egyik legnagyobb és legcsodálatosabb hibája.

- Magára hagyjam? – kérdi kedveskedve. Az idilli pillanat rögtön elszáll. Gyorsan letörlöm a hasamat, felöltözöm és kivágtatok az utcára. Egy ideig még az utcánkban bolyongok, tanácstalanul és zaklatottan. Már venném elő a cigimet és gyújtanék rá, amikor eszembe jut, hogy ezt már nem tehetem meg, szóval dühösen elhajítom magamtól. Egy hónapos! Lassan már látható lesz! Hogyan fogom elmondani Harrynek? És a lányok hogy reagálnak majd? De hát el kell mondanom valakinek! Egyedül nem tudom megcsinálni ezt!

- Lotte! Dora! – kiáltok be.

- Nappali! – ordít vissza Dora.

- Na, mi volt a dokinál? – szalad le a lépcsőn.

- Hát… vírus! – hadarom gyorsan.

- Akkor jó! Mennem kell próbára! Jobbulást! – puszil meg és kilép az ajtón. Dora még mindig kétkedve bámul rám.

- Nem vírus, igaz? – kérdi.

- Igaz! – bólintok, és nagy levegőt veszek. – Terhes vagyok! – fújom. – Nőgyógyásznál voltam…

- Lány? Fiú? Harrytől van egyáltalán? – faggat.

- Nem! A Dalai Lámától! – horkanok fel. – Még szép, hogy Harrytől!

- Tudja már?

- Nem.

- Legalább a gyerek szép lesz! – von vállat.

- Olyan együtt érző vagy, mint egy kanál! – morgom.

- Lehet! De Liamnek ne említsd! Tudod mennyire fél a kanalaktól szegényke!

- Hát te nem vagy normális! – nevetek fel. Pár óra filmezés után egy ajtócsapódásra és Charlotte hangjára leszünk figyelmesek.

- Nem hiszitek el mit kaptunk a fiúk stúdiójától! – ugrál be a konyhába, majd nekivágódik a konyhapultnak.

- Jól vagy? – kérdem unottan.

- Kit érdekel? Megyünk Los Angelesbe! – pattan fel. – Végre együtt lehetek az én mókuskámmal! – fekszik végig az étkezőasztalon.

- Uhh… - nyögünk fel egyszerre Dorával. – Távozz tőlem sántán! – fintorgok.

- Mióta nyáladzol ennyire? – vigyorog rá gonoszul Dora.

- Békén lehet hagyni! – morog. – Már szerelmes sem lehet az ember!

- Fiatalság, bolondság! – sóhajtom, mire Dora sipítva felnevet. – Amúgy mikor megyünk?

- Holnapután! – lelkesedik fel megint.

- Remek! – sóhajtom. Szóval időm sincs megtervezni, hogy hogyan fogom elmondani Harrynek a dolgot. Dorával összenézünk, majd megrázom a fejemet, jelezve, hogy még nem akarom elmondani Charnak. Most úgy is csak Louison jár a feje.

- Mi volt ez az összenézés? – kérdi gyanakodva.

- Mikor? Micsoda? Nem néztünk…

- Belle terhes! – szakít félbe Dora, mire Charlotte lefagy.

- Terhes? – néz rám, mire csak biccentek egyet. – Mondd, hogy Harrytől!

- Miért gondoljátok, hogy nem tőle van? – fakadok ki.

- Istenem annyira örülök neki! – ront nekem és ölel át.

- Úristen! – köhögöm.

- Jaj! Bocsánat! Ugye nem fájt? – ijed meg. – Nem esett baja a babának?

- Ettől már hogyan esne baja? – csapja fejbe Dora.

- Au! – jajdul fel. – Ezt most miért kaptam?

- Mert megint hülye vagy.

- Persze! – forgatja meg a szemét. – Harry tudja már?

- Nem és örülnék neki, ha célzásokat sem tennétek ezzel kapcsolatban, amíg ott vagyunk! Én szeretném elmondani neki!

- Annyira édesek lesztek! A Styles család! – tárja szét a karját. – Harry biztos el akar venni majd! – lelkendezik, mire kitágult szemekkel meredek csak.

- Remek! Bepánikoltattad! – rivall rá Dora. – Hé! Meg vagy még?

- Meg – suttogom. – Csak kicsit komolyabb a helyzet, mint korábban hittem!

-  Nem lesz semmi gond! – karol át Dora. – Meg fogjátok oldani Harryvel! Nála jobb apát nem is kívánhatnál! Talán csak Zaynt!

- Vagy Louist! – teszi hozzá bólogatva Charlotte.

- Valóban… - mosolyodom el.

- Kicsit féltékeny vagyok rád! – jegyzi meg Lotte.

- Miért?

- Olyan édes gyereketek lesz, hogy meg fogunk halni! – sipítja. – És te leszel elsőként feleség közülünk!

- Ahhoz nem ragaszkodom! Ha már az anyaságot eloroztam!

- Alig várom, hogy mit fog hozzászólni Harry!

- Arra én is kíváncsi leszek…

Tehát két nap múlva már a bőröndjeinkkel totyogunk a reptéren. A repülőn, miután elfoglaljuk a helyünket, mély álomba szenderedünk.

Los Angelesben tényleg baromi meleg van! El sem hiszem, hogy ilyen hely is van a világon! A reptér előtt egy autó vár minket.

- Jó napot, hölgyeim! – köszönt egy hapsi. – Ha nem bánjátok, először elviszünk titeket a hotelbe, hogy felfrissítsétek magatokat, meg ilyesmi, aztán elmegyünk a fiúkhoz! – nyitja ki előttünk az ajtót. A hotelben körülbelül fél órát töltünk mindennel együtt. Igazából már mindegyikünk arra gondol csak, hogy láthatja a barátját. Úgy döntök, hogy egy mell alatt bevágott tunikát veszek fel, hogy véletlenül se legyen észrevehető a hasam, ami ugyan még nem dudorodik, de nem merek kockáztatni.  A fiúk éppen egy helyi magazinnak adnak videó interjút. A stúdióban csendre intenek minket, hogy teljes legyen a meglepetés.

- Fiúk! Lenne egy meglepetésünk a számotokra! Vagyis a csoport nagy részének! Remélem, örültök majd neki! – mosolyog a riporternő és feláll, hogy kinyissa az ajtót.

- Ez kedves tőletek! – hallom Louis hangját, majd a fiúk izgatott sugdolózását. Amint az ajtó kitárul előttünk, és belépünk a helyiségbe, a srácok teljesen lefagynak. Elsőként Zayn reagál: felugrik a kanapéról és a karjaiba zárja Dorát. Louis nem törődve az ölében lévő tál popcornnal szalad Lottehoz és megcsókolja. Harry még mindig hitetlenkedve, tátott szájjal mered rám, majd lassan feláll és hozzám sétál. Két kezemet az övéi közé fogja és tüzetesen végignéz. Már kezdenék aggódni, amikor két tenyere közé fogja az arcomat és megcsókol.

- Tényleg itt vagy! – nevet, majd felemel és forogni kezd velem.

- Jaj, Harry! Ne forgass! - nyavalygok.

- Annyira hiányoztál! – csókol meg újfent. – Köszönjük! Ennél jobb ajándékot nem is kaphattunk volna! – néz őszintén a stábra.