2012. január 28., szombat

Can U Hear the Party Rock Anthem? part II

- Dirty Picture! – mosolyodok el.
- MI van? – hajol a fülemhez Louis.
- Megyek táncolni! – ordítom vissza. Szavamhoz híven berontok a tömeg közepébe és apait-anyait beleadva táncolni kezdek. Hivatásos táncos lévén, mozdulataimmal sajnos felhívom magamra a figyelmet.
- Ugye tudod, hogy majdnem mindenki téged bámul? – jön oda hozzám Louis táncolni.
- Annyi pia már van bennem, hogy ez ne zavarjon! – vigyorgok rá. Ekkor megszólal a Hangover. Sikongatva tombolni kezdek és az időközben csatlakozott Zayn nyakába vetem magam és táncolni kezdek a két fiúval.
- Jól csinálod! – kiáltja oda nekem Zayn.
- Ez a munkám! – nevetek. A pia mindig boldogít. A szám alatt mindegyik fiú megtáncoltat, kivéve Harryt, aki valami libával flörtöl. Túl jól érzem magam ahhoz, hogy most érdekelni tudjon! – Ki megyek a mosdóba! – szólok Louisnak. Gyorsan meg is találom a helyiséget és elvégzem a dolgomat. Már indulnék vissza, amikor valaki elkapja a karomat.
- Én nem táncolhatok veled? – súgja hátulról a fülembe.
- Azt hittem, nem kedvelsz Harry! – morgom vissza.
- Szó sincs róla! – lép elém és kinyújtja kezét, felkérés gyanánt. (A szám: http://www.youtube.com/watch?v=3OnnDqH6Wj8) Mit veszíthetek alapon, elfogadom. Bevezet a tömeg közepébe és a derekamra kulcsolja a karjait. Amikor meghallom, hogy a Good Feeling megy, azonnal élénk seggrázásba kezdek. Harry vigyorogva veszi fel a ritmusomat és őszintén… eddig vele táncoltam a legjobbat. Azt hiszem, részeg vagyok! A következő szám kezdetén közelebb húzódom Harryhez, aki örömmel húz teljesen magához.
- I guarantee you'll miss me 'cause you changed the way you kiss me! – éneklem nevetve. /Hihetetlenül jól érzem magam! A pia miatt ez nem szokatlan, de hogy vele… Harry igazán… lazán fest. Jó. oké! Baromi jól néz ki! Bejön meg minden!/ A felismeréstől megtorpanok, mire kérdőn néz rám. A fejemet rázom, hogy elhessegessem a benne támadt gondolataimat. De nem bírok vele, sőt nem is akarok! Két lépéssel megszűntetem a köztünk lévő távolságot és megcsókolom. Harry először teljesen lefagy, majd olyan hévvel viszonozza, hogy majdnem hátravágódom. Amikor elhallgat a zene, észbe kapok és elszakadok tőle.
- Köszi a táncot! – húzódom el tőle.
- Szívesen! – mondja Rekedten. Erre le kell húznom valamit!
- Két Tequilát kérek! – szólok oda a csaposnak, mire lazán odalöki a poharakat. Lehúzom az elsőt, és már nyúlnék a másodikért, amikor valaki elveszi előlem és eltűnteti a szájában.
- Vedd úgy, hogy segítettem! – hörgi Harry. – Meghaltál volna, ha mind a kettőt megiszod!
- Kösz… - morgom és visszamegyek a fiúkhoz.
Pár óra táncolás után kifáradva nyugtatom a fejemet Louis vállán.
- Nem lakunk messze! Nálunk aludhatsz! – győzköd Zayn.
- Még mit nem!
- Majd megkapod valaki szobáját vagy alszol valakivel! – bólogat Niall. – Mondjuk, aludhatsz Harryvel!
- Vicces vagy Niall! – vigyorgok rá. – De én úgy nézem, mást visz haza! – nézek rá egy újabb nőre, akit az ujja köré csavart.
- Szólok neki, hogy megyünk! – áll fel Liam. Pár perc múlva visszatér. – Azt mondja, menjünk csak, ő lehet, nem alszik otthon!
- Akkor meg van, hol alszol!- vigyorog rám Louis.
- Remek! – forgatom meg a szemeimet. A házukon látszik, hogy csak fiúk lakják. Louis Harry szobájába vezet, majd ad egy lila Jack Wills pulcsit, amiben aludhatok és távozik.
Másnap Reggel a szokatlan napfényre ébredek morogva.
- A függöny! – suttogom rekedten. Már kelnék is fel, de valami megakadályoz benne. Egy kar. Egy eléggé erős férfi kar. Nagyokat lélegezve, lassan fordulok meg, nehogy felébresszem fogva tartómat. A lehető legnagyobb furcsasággal találom szemben magam… Az igazak álmát alvó Harryvel. Haja a szokásosnál is jobban szétáll, és úgy szuszog, mint egy kisgyerek. Igazán édesen fest… De ne ragadtassuk el magunkat! Ő Harry! Ha felébred feleennyire sem lesz édes! Óvatosan kiszállok az ágyából és a hatalmas ablakhoz sétálok. Nem lehet valami késő, mert épphogy csak elbukkant a fák közül. Úgy hét óra lehet. Körül nézek a szobában. A kékeszöld falakon található képek igazán tükrözik a személyiségét. Végig futok a szemeimmel hatalmas lemez gyűjteményén és a könyvein is. Úristen! Hatalmas gardrób szekrénye van! Legalább akkora, mint az enyém! De ő fiú! Jack Wills, Jack Wills és Jack Wills cuccok! Másmilyenje nincs is? Nem mintha nem néznék ki jól ezek a ruhák, de akkor is! A polcokon található képek hosszabb időre lekötik a figyelmemet. A legtöbb képen Harry és a családja van, vagy Harry és a macskája. Önkénytelen felnevetek, amikor meglátom az öt éves Harryt.
- Látom körül néztél! – szólal meg a szoba tulajdonosa rekedt, álmos hangon. Ijedtemben felsikkantok és megpördülök a tengelyem körül. – Reggelt! – ásítja.
- Neked is! – válaszolok magamhoz térve. – Jól aludtál?
- Jobban nem is aludhattam volna! – kacsint rám és nyújtózkodik. Jesszus…
- Te meztelenül aludtál mellettem? – ordítom.
- Halkabban! A többiek még alszanak! – morogja. – Talán zavar? – könyököl fel, mire lecsúszik róla az egész takaró, felfedve legféltettebb kincsét. Egy percre lefagyok, és kitágult pupillával bámulok a fiúra. – Hoppá! – nevet fel. Zavartan sütöm le a szememet.
- Meg fogsz fázni! – szólalok meg.
- Igaz! – helyesel. – És te, hogy aludtál?
- Viszonylag jól, de nem tennéd már magadra a takarót? – fakadok ki.
- De. Persze – vigyorodik el. – Csináltunk valamit este? – néz rá a szétdúlt ágyra.
- Hát… elég kevés emlékem maradt fent, de biztosan nem feküdtünk le egymással, ha erre célzol… - fújok.
- Igen, arra emlékeznék… - néz a szemembe huncut csillogással a szemében.
- Nekem is benne lenne a top 10 legrosszabban! – kacsintok rá.
- Én nem oda sorolnám! – nevet fel.
- Jó reggelt! Palacsintát, esetleg Francia pirítóst az ifjú párnak? – köszönt minket Niall.
- Megint hülyeségeket beszélsz, haver! El kéne vinnünk orvoshoz! – fordul Harry Louis felé.
- Á! Szóval nem láttátok tegnap estéről a képeket? – nevet fel Zayn és elindul a nappali felé. Érdeklődve és értetlenül indulunk utána. A tévét bekapcsolva a tegnapi party képek jelennek meg. Zayn gyorsan rábök a keresett képre. A képen ők négyen mutatnak valamire a hátuk mögött,de előre néznek.
- Jó kép, de nem értem, hogy mit kell néznem rajta…
- Ajj! – kiált fel Louis és a kezét a kép megfelelő részére teszi. A fiúk kezének tetejétől pár centire két ölelkező alakot veszek ki, akik eléggé élvezik egymás társaságát. Ez a két alak én és Harry.
- És? – nézek rájuk.
- Mi az, hogy és? – kiáltanak fel mindannyian.
- Smároltunk! Fogtam! Részegek voltunk, ennyi az egész! Ettől még barátok vagyunk!
- Így van! – bólint Harry.
- De hát…Ti normálisak vagytok?
Megforgatom a szemet és előhalászom a kabátom zsebéből a cigis dobozomat. – Dohányzol? – hökken meg.
- Csak másnaposan! Meg, ha valaki pucérkodik előttem– mondom cigivel a számban.
- Nem bírom, ha valaki cigizik! – húzza el a száját.
- Az erkélyen fogok! – mosolygok rá és kilépek a szobájából nyíló tetőteraszra.  
- Komolyan! Mit szeretsz benne? – lép mellém és rákönyököl a korlátra, felém nyújtva egy hamutálat.
- Soha nem gyújtottál még rá?
- Nem.
- Akkor nem is értheted! – vigyorodom el és a számhoz emelem a cigit, amikor kikapja a kezemből. Beleszív, majd jó mélyen letüdőzi és kifújja a füstöt.
- Még mindig nem értem… - mosolyodik el.
- Szeretem és kész! – zárom le a témát és elnyomom a csikket.
- De ne szeresd! – kiált fel és kiüti a kezemből.
- Mit csinálsz? – ordítok fel a cigim után kapva, de hiába. – Normális vagy? – ugrok neki, mire az egyik napozó ágyban landol alattam. – Au! – jajdulok fel és az oldalamhoz kapok. – Útban volt a kezed!
- Bocsánatot kérnék, de te ugrottál nekem! – nevet, mire mérgesen nézek rá.
- Hogy lehettél ekkora bunkó! Nekem szükségem lett volna arra a cigire! – csapkodom a mellkasát. Harry eléggé alternatív megoldást választ arra, hogy abbahagyjam. Más normális ember mondjuk, lefogna vagy valami! De ő csak szimplán beleharap az alsó ajkamba és megcsókol. Miután felocsúdom, visszacsókolok. Egymásba feledkezve öleljük egymást, ki tudja már hány perce. Amikor már igazán belemelegednénk…
- Még hogy barátok! – horkant valaki a hátunk mögött. Ijedten pattanok le Harryről és nézek fel. Louis vigyorgó képével találom szemben magam…

2.Can U Hear the Party Rock Anthem?

Egy hangulatos pubba vezetnek.
- Itt csak bemelegítünk az estére! – nyugtat meg Louis rémült arcomat látva.
- Hála istennek! – sóhajtom.
- Erre gyere! – húz maguk után Liam.
- Hello! Mit hozhatok? – rebegteti a pilláit a pincérnő a fiúkra, de főleg Harryre. Ön tudatlanul morranok egyet, de szerencsére nem túl hangosan.
- Nekem egy Bourbon és egy Abszint lesz! – adja le a rendelést Harry először.
- Egy pohár sört! – Niall.
- Bacardi-colát! – Liam.
- Egy El Dorado-t! – Louis.
- Én egy Black Russian-t! – Zain.
- Mi ez a koktél láz?  - nevet Liam.
- És te? – fordul felém.
- Fogadjunk, hogy nem vállal be komolyabbat! – vigyorog rám Harry. – Jó lesz neki a víz! – A Pincérnő bólint egyet és már menne, amikor elkapom a karját.
- Abszintot és egy Daiquirit kérek! – nézek kihívóan Harry szemébe félig felvont szemöldökkel.
- Húúú! – kiáltják egyszerre a fiúk. 
A rádióban felcsendül a Kings of Lion Radioactive című száma. Halkan elkezdem énekelgetni, mire Niall meglepődve néz rám és csatlakozik.
- It's in the water... It's in the story! It's where you came from! – énekeljük együttes erővel. A fiúk egymásra néznek, majd velünk együtt kezdik el énekelni a dalt. Ordítva… Az egész kocsma minket figyelt, persze nem azért mert borzalmas lenne a műsor. Harry hirtelen felállít mindenkit és beállít a kocsma közepére és kezünkbe nyom valahonnét egy mikrofont. Ösztönösen egymás mellé állunk és ugrálva folytatjuk az éneklést, egymást átkarolva. Én egyedüli lányként középre kerülök, ahol Harry és Louis fognak közre.
- Köszi, srácok! – nevetgélek. Pont akkor ülünk le, amikor a pincércsaj megjelenik az italainkkal.
- Parancsoljatok! – kedveskedik és már megint akkora szemekkel bámul Harryre, kész siker, hogy még estek ki a helyéről. Harry rá sem hederítve, szórakozottan pörgeti ujjai között a poháralátétet. A nő, amikor látja, hogy semmi esélye, csalódottan elballag.
- Tetszettél neki… - jegyzi meg a nyilvánvalót Niall.
- És? – kérdi mosolyogva.
- Fura vagy te, ember! – nevet fel Zayn. – Na de igyunk!
- Nem lesztek készen? Ezek kicsit erősek! – aggodalmaskodik Niall.
- Nincs erős pia, csak gyenge ember! – emelem fel az abszintos poharamat.
- Helyes a beszéd! – tartja fel az abszintot Harry.
- Jól mondod csajszi! – helyesel Zayn.
- Háromra? – kérdem Harrytől, mire bólint. Mindegyikünk a másik szemébe bámulva számol el háromig, majd felhatjuk a pohárka tartalmát.
- Áh! – csapom le az asztalra a poharat és összecsapom a kezemet. – Huh… Ez nem volt durva!- vigyorodom el, amikor már leküzdtem az ital utóhatását.
Miután mindenki kiissza a poharát, rendelünk egy kör Bloody Braint és ezután elindulunk London egyik legmenőbb klubja felé. A fiúk ismertsége miatt két percünkbe kerül bejutni. Ahogy beérünk, máris megüti a fülemet egy igencsak régi sláger.

2012. január 18., szerda

Just the ugly truth at the beginnig part II

A fiúk néhány bemelegítő gyakorlat után már egészen elfogadhatónak bizonyultak, de tudnak még mit fejlődni… Néhány hét folyamatos próbával elérem azt, amit akarok. Teljesen biztosak lettek magukban és a hangjukban is. Harryvel a viszonyom sokkal frusztráltabb. Az „As” duettünk egészen jól sikerült a múlt héten. A csapat többi részével elég jó baráti kapcsolatot ápolok. Most is az öltözőjük felé igyekszem, hogy a színpadra tessékeljem őket. Mosolyogva veszem tudomásul, hogy hangos szóváltás szűrődik ki a helyiségből.
- Nem hiszek neked! Mondd még egyszer! – nevet valaki. Azt hiszem ez Zayn.
- Mondom! Én már láttam őt valahol! Nem tudom hol, de találkoztam már vele! – kiáltja Harry, gondolom.
- Akkor is ennyire dögös volt? – faggatja Louis. Ezt azért megjegyzem…
- a nem emlékszem bele foglalja azt, hogy nem emlékszem! – morogja a kérdezett.
- Ne tagadd, hogy az! – cukkolja Niall.
- Soha nem mondtam, hogy nem az! – nevet fel.  Na, jó! Kezd forrósodni a helyzet!
 - Tudjátok, ha nem Harry jönne be neki, elhívnám valahova! – sóhajtja Louis. Hogy nekem? Mi van? Húú… Belesek a kulcslyukon. Liam a tükör előtti székben ül és vigyorogva figyeli az eseményeket. Louis lazán elterül a kanapén Niall és Zayn mellett. Harry a velük szemben lévő fotelben ül, és a fejét csóválja.
- Louis! Megint elgurult a gyógyszered! – sóhajtja.
- Liam! Mondd meg neki te is! – szólítja fel az idegesítő egyén.
- Hát… Ha tetszik neki, akkor jól leplezi! – von vállat Liam.
- Az ordibálás lehet a szexuális frusztráció jele! – pattan fel Niall, mire Liamből és Zaynből kitör a nevetés.
- Rémesek vagytok!  - mosolyodik el Harry. – Nyugi van gyerekek! Lehet, hogy dögös, de nem vonzódunk egymáshoz! Annyira talán nem dögös… Le lehet szállni a témáról! –/ Álljunk csak meg? Talán annyira nem dögös? Ó, hogy az a kénköves ménkű! / Hirtelen ötlettől vezérelve vissza szaladok az öltözőbe és felkapom magamra a bulira félretett fekete mini ruhámat, a testszínű harisnyát és a fekete magas sarkút. / Még hogy nem dögös!/ A hajamat gyorsan kibontom. Szerencse, hogy ennyire dús, mert így sikerül egy kissé oroszlánossá alakítani és kisminkelem magam. Egészen olyan lettem, mint egy vadmacska. Még magamra dobálok néhány kiegészítőt, aztán elkapom a folyosón az éppen arra szaladó Timet, és megkérem, hogy szóljon a fiúknak, hogy a színpadon várom őket. Amilyen gyorsan csak tudtam, sprinteltem a színpadhoz és bekapcsoltam a jelenlegi helyzetben legelőnyösebb számot… : Lady Marmalade. (http://www.youtube.com/watch?v=RQa7SvVCdZk) A fiúk pont a legjobb résznél érnek be, de én tovább énekelek, mintha itt sem lennének. Érzem, hogy mozdulataimtól igencsak zavarba jöttek, de le nem vennék rólam a szemüket… Férfiak! Igyekszem minél kihívóbban mozogni, csak hogy megleckéztessem őket. Engem nem tárgyalhatnak ki büntetlenül és minden férfit a farka irányít. Az utolsó taktusokat behunyt szemmel énekelem ki, majd megfordulok, és úgy teszek, mint aki csak most vette észre, hogy a csapat már itt van.
- Hello! – intek a lefagyott fiúknak. – Baj van?
- Öhm… Nincs – tér észhez Niall és meglöki a többieket, akik megrázzák a fejüket, mint ha téli álomból keltek volna fel.
- Akkor próbára fel! – vigyorodom el.
Három óra éneklés után elengedem a fiúkat, úgy sem bírna a hangjuk többet. Meg az enyém se…
- Akkor mára ennyit! – csapom össze a tenyeremet és elkezdem rendbe tenni a termet.
- Belle! – szólít valaki.
- Hm? – „kérdezek” vissza.
- Tudnál nekem külön próbát tartani? Nem igazán sikerül kiénekelnek egy-két hangot! – vakargatja a tarkóját Louis.
- Sajnálom drága, de mára többet nem bírok! – mosolygok rá.
- Semmi gond! – mosolyog vissza. – Van kedved bulizni velünk?
- Mikor? – nézek rá.
- Ma este. Elmegyünk egyet táncolni! Neked is ki kéne engedni a fáradt gőzt! – fut hozzánk Niall.
- Meg akarunk pörgetni kislány! – kacsint rám Louis.
- Hát nem is tudom… - motyogom. – Haza kéne mennem, átöltözni, meg ilyesmi!
- Dehogy kell! Jól nézel ki! – vigyorognak rám mind a ketten.
- Na, jó, rendben! De nem viszlek titeket haza, ha leisszátok magatokat! – nyújtom ki a nyelvemet.
- Nem is kell! – karol át Louis és kivezet a színházból…



Just the ugly truth at the beginning

I’m lie and I’m easy

/Ki tudja, hogy hányadik másnapomat szenvedem már. Soha többet nem nyúlok a Piához! Csúnya rossz dolog, az emberiség elrontója… Alig emlékszem a tegnap estére. A csajokkal bementünk valami puccos bárba, Sohoban. Ittunk pár felest és elkezdtünk táncolni, de többre nem emlékszem./ Fáradtan battyogok ki a reggeli kávéért és az aszpirinért.
- Ezt nem hiszem el! – morogom, amikor meglátom, hogy a gyógyszerből már alig maradt pár darab. /Megint mehetek felíratni… A doki biztos már függőnek fog nyilvánítani. Nem is csodálkozom rajta!/ Mellesleg a Nevem Isabella „Belle” River-Woods. A londoni National Theatre-ben dolgozom, De nem színészként, Bár néha elvállalok ezt-azt… Motiváló eszközként, Koreográfusként és énektanárként vagyok ott, Persze tizennyolc évesen mind ezt végzettség nélkül.
Miután bekapom a gyógyszert és lenyelem egy korty kávéval, a Fűrdőszoba felé veszem az irányt, hogy lemossam magamról a tegnap este maradékát. Gyorsan ledobom magáról a füstszagú, fekete ruhát és beugrom a zuhany alá. Mivel ezen a napon is Táncpróba van egy egyszerű hosszított pólót és a jól bevált fekete leggingemet veszem fel, aztán kiállok az ötödik emeleten található lakásom erkélyére és Rágyújtok. Ezt a szokásomat persze mindenki ellenzi, de Valahogy teszek rá! Amikor egy újabb slukkért a számhoz emelem, valami elmosódott írásra leszek figyelmes. Azt hiszem, egy telefonszám lehet…
- Chris… Ki a jó büdös franc az a Chris? – kérdezem hangosan magamtól, persze hiába, mert a vezeték neve teljesen elmosódott. Haragosan nyomom el a Malborom végét, majd felkapom a kabátom és a táskámat. Egy gyors mozdulattal kulcsra zárom az ajtót és elindulok a National Theatre-be. Útközben betérek a Starbucksba egy nagy adag kávéért. Sietve csapom ki az ajtót, és lépek be. Olyannyira sietve, hogy bele is ütközöm valakibe.
- Basszus! – kiáltok fel. – Bocsi. -  kérek elnézést.
- Semmi gond! – felel a hang. Igyekszem, minden érintkezés nélkül kikerülni, de ekkora helyen nem jön össze. Ahol ütközik a bőrünk, kis szikrák pattannak ki felforrósítva a karomat. Érdeklődve fordulok vissza. Egy szintén érdeklődő, zöld szempár pillant vissza rám. Sötét, göndör fürtjei művészien szanaszét állnak. Megint egy pasi? Na, azt nem! Elég volt belőlük. Lassan végignéz rajtam, majd csibészesen elmosolyodik és kilép az utcára. Dühösen elfordulva állok be a sorba.
 Amint kiérek a színházzal szemközti sarokra, meghökkenve torpanok meg egy kisebb tömeg láttán. Mit keresnek ezek itt próbaidőben?
- Elnézést! – kiáltom élesen, hogy utat törjek magamnak. – Nem tetszik tudni, mi folyik itt? – kérdem Haroldtól, a Portástól.
- Majd bent meglátja kedveske! – mosolyog rám. Sajnos Londonban minden portás rébuszokban beszél, szóval a felét nem lehet érteni annak, amit mondanak. Teljes erővel belököm az ajtót és elvágtatok a próbaterem felé.
- Reggelt Belle! – kiált oda nekem Davis a terem végéből. Nevem hallatára mindenki szinte már kiegyenesedve áll, hiszen megjött a főnök.
- Délután van, Davis! Hello mindenkinek! – dobom le a táskám a földre és végig nézek a díszes társaságon. – Azt hiszem, ez a lyuk már kicsi nekünk! Mától a színpadon leszünk! – adom ki a paktumot és kivezetem a csoportot a színpad mögé.
- Ma mit próbálunk, Belle? – fut hozzám Davis.
- Még mindig ugyanazt! – fújtatok.
- Szóval még mindig a Moulin Rouge-os részt… - motyogja elgondolkozva.
- Igen, mert még mindig nem tudjátok a kórus részt! – rivallok rá és Átugrok a színpadhoz vezető átjárón. – Helyezkedjetek el! Mehet a zene Frank! – és kezdetét veszi a Próba.
A Satine-t játszó színésznő nincs itt. Kénytelen leszek helyettesíteni… Jaj! Nagyon kell sietnem, Kaya szólója lassan véget ér. Amilyen gyorsan csak tudom, magamra kapkodom a jelmezt és felállok a leeresztett emelvényre, hogy időben fel tudjak bukkanni a színpadon. Amikor végre felérek, kieresztem a hangomat, betöltve vele az egész termet. Igyekszem a koreográfiát is irányítani, meg a szöveget is memorizálni… Nehéz feladat.
- Diamonds are the....girl's.... best..... friend.... – Érek a végére és beállunk a végső pozícióba. Hatalmas meglepetésünkre a közönség üres soraiból taps és kiáltozás tört ki. Öt fiú fütyülve és állva tapsolt nekünk. AZ egyikük igencsak ismerős…
- Ezek meg kik? – fagyok le teljesen.
- Miss River-Woods! – kiált oda nekem a színház igazgatója, Sir Nicholas Robert Hytner.
- Mr Hytner! – biccentek felé.
- Remek volt! – veregeti meg a vállamat. – Lenne itt valami, amit el kéne vállalnia! – von félre. – Nézte azt a tehetségkutatót? Tudja azt X-Radart vagy X-Gén…
- X-Factor, uram… – segítem ki.
- Szóval látta! Remek! – csapja össze a tenyerét. – Gondolom látta azt a pár fiatalembert a székekben! – néz rám, mire bólintok. – Őket kéne kezelésbe venni!
- Hogy mit csináljak? – hüledezek. Perverz egy ember…
- Tudja… Tovább akarják fejleszteni magukat… mivel maga az egyik kiemelkedő tehetség ebben a szakmában, ezért ideirányították őket a felsőbb szintekről. Remélem nem bánja! – mosolyog rám. Hát mit tehetnék, ha bírom az öreget?
- Nem – sóhajtom kissé megtörten.
- Nagyon Köszönöm! – hálálkodik, Majd elsiet.
- Nincs mit… - motyogom a hátának. Az említett fiúk az ÉN színpadomon állnak már és az ÉN csoportommal beszélgetnek. – Mára a vége a Csapatpróbának srácok!
- Mehetünk haza? – ámuldozik Jamie.
- Igen, de ha még egyszer megkérdezed, akkor gondjaim lesznek veled! – nézek rá mérgesen, mire felkapja a táskáját és kisurran az ajtón. Néhány percig a fejemet vakargatva sétálok körbe-körbe a színpadon a fiúk pillantásától kísérve.
- Szerinted rosszkor jöttünk? – kérdi a kicsi szőke gyerek a magas fekete hajútól, akinek kreol bőre van.
- Hagyj már békén Niall! – rivall rá az. Még pár percig körözök, aztán megállok pontosan velük szemben.
- Isabella River-Woods vagyok! – mutatkozom be. – Koreográfus és énektanár a posztom a színháznál, Féléve vagyok itt. Szeretek táncolni, zenét hallgatni, énekelni és utálom, ha váratlan feladatokat sóznak a nyakamba, amikor le vagyok maradva a darab koreografálásával. Ti jöttök! - fordulok el tőlük, de hallom, ahogyan lökdösik egymást.
- Én nem! Te!
- Én? Dehogyis! Majd Louis!
- Miért én?
- Mert!
- Elég legyen! – mordul fel az egyik, mire érdeklődve visszafordulok.
- Liam vagyok! Szeretek énekelni, tudok gitározni és egy kicsit zongorázni is! Utálom, amikor a rajongóink szerelmes levelekkel és házassági ajánlatokkal bombáznak minket!
- Örülök, hogy megismerhetlek! – mosolygok rá. A gesztusomtól megenyhül a hangulat és előrelép a kreol bőrű fiú.
- Zayn vagyok! Három lánytesóm van, Triangulumon is játszom. Utálom, ha a nővérem vájkál a magánéletemben!
- Ismerős! – nevetek rá.
- Louis vagyok! – ugrik elő egy mosolygós, barnahajú srác. – Szeretek a haverokkal lógni… és baromi jól toltad odafent! Minden elismerésem! – ragadja meg a kezem.
- Oh… Köszönöm! – illetődöm meg.
- Semmiség! – áll félre átadva a helyét a picinek.
- Niall vagyok és tudom, hogy nem látszik, de elmúltam tizennyolc! És kiakaszt, hogy mindenki fiatalabbnak néz! Ja és tényleg fenomenális voltál!
- Köszi… és megértem… - paskolom meg a vállát, mire hálásan rám mosolyog, majd odamegy a többiekhez. És akkor meglátom őt… Sötét haja még mindig rendezetlenül áll, és zöldeskék szemeivel engem vizslat.
- Harry vagyok – kérdezi inkább, mint mondja. – És ismerős vagy… - vigyorog rám.
- Tényleg?– nézek rá. –Nem emlékszem, hogy láttalak volna ez előtt – morgom. - Álljatok be elém! Tudtok kottát olvasni?
- Hát… Nem igazán… - vallják be.
- Akkor ez nem kell! – rúgom félre kecsesen a kottatartóállványt, ami hatalmas csattanással landol a terem végében. – Énekeljetek nekem valamit! – huppanok le a színpad közepére, velük szemben. Egy ideig tanácstalanul néznek egymásra, aztán a Liam nevű fiú elkezdi énekelni a Grenade-t. Niall folytatja és Harry énekli a refrént. Úgy látom Zayn a hanghajlító mesterük. Hangjuk kettészeli a terem kissé áporodott levegőjét.
- Rendben – mondom szemöldök ráncolva, amikor végeznek. – Alapanyagnak nem rossz! – nézek rájuk. Megdöbbenésüknek csak Harry ad hangot:
- Nem rossz? – kérdez vissza.
- Jók vagytok – szögezem le. – De lehettek még jobbak is!