10. Take Care

Már vagy öt perce állok egy helyben, mert Harry majdhogynem mindenkit ismer innen! Ahogy elnézem ez a hely inkább a fiatalabbaknak lett kitalálva. A falakat régi énekeseket ábrázoló képek fedik, a faburkolat sötét színe és a kis lámpák egészen otthonossá teszik a helyet.

- Kérsz valamit? – karol át Harry.

- Na, mi van? Eszedbe jutottam? – gúnyolódom.

- Bocs, csak sok az ismerős és mindegyik beszélgetni akar! – mentegetőzik.

- Tudod, kit érdekelnek a kifogásaid! – mosolygok rá.

- Gyere! Ott vannak! – húz egy asztalnyi fiú felé.

- Úristen, de szőke! – torpanok meg.

- Belle! – „szid le”.

A fiúk igazán tündériek, de egyikük nevét sem tudtam megjegyezni. Túlságosan leköti a figyelmemet Harry keze, ami kör-körösen simogatja a combomat.

- Hagyd abba! – suttogom mérgesen és rácsapok a kezére.

- Elnézést, hölgyem! – hajt fejet.

- Nem kéne többet innod! – veszem el tőle a sörösüvegét. – Nem is vagy tizennyolc és autóval jöttünk ide! – teszem hozzá suttogva.

- Ha te mondod! – vonja meg a vállát.

- Mindjárt jövök! – pattanok fel. A pultnál kérek két tequilát, majd felhajtom őket is visszaülök Harry mellé, könnyezve az alkoholtól. A táskámból előkotorok egy rágót és bekapom. Harry érdeklődve pislog rám, majd vállat von és meghúzza a sörösüvegét. Pár perc múlva már kezdem érezni a gyorsan lehúzott ital hatását.

- Énekeljünk Harry! – mutatok a színpadszerű emelvény felé.

- Micsoda? – néz rám meglepetten. – Ennyi ember előtt akarsz VELEM énekelni?

- Miért ne akarnék? – értetlenkedem.

- Nem is tudom! – mosolyodik el.

- Énekelsz velem akkor? – pislogok rá.

- Lassan haza kell mennünk! – sóhajt az órájára nézve.

- Felőlem ott is énekelhetünk! – lelkesülök fel és már fel is veszem magamra a kabátomat. – Na?

- Menjünk? – kérdi.

- Nem! Azért állok itt, mint egy faszent! – morgom.

- Mint egy mi?

- Nem érdekes! – legyintek. – De gyere már! Esküszöm, ha most elindulunk, otthon teljesítem egy kívánságodat! – suttogom a fülébe, mire azonnal felugrik, elköszön a srácoktól és már vezet is ki.

- Sétálnunk kell! Ittam…

- És a kocsi?

- Majd holnap megkérem Joe-t, hogy jöjjön el érte! – rántja meg a vállát. – Szóval kívánhatok egyet?

- Ha nem mész túl a barátságunk határain, akkor igen…

- Azt akarom, hogy csókolj meg! – fordít maga felé. –Most! – Tekintete parázslik, kissé hevesen veszi a levegőt, de a kezei erősen markolják a vállaimat.

- Harry! – csóválom meg a fejem rosszallóan, de mire észbe kapok, már a falhoz présel.

- Ez a kívánságom! – mosolyodik el.

- Rendben! – adom meg magam, majd lefejtem a kezeit magamról. Két tenyeremet az arcára rakom. A következő pillanatban már vadul csókolom. Harry alulról belemarkol a combjaimba és felemel. Zihálásunk egyre hangosabbá válik, és néhol nyögések tarkítják. – Vigyél haza! Azonnal! – nyögöm könyörögve. Két lépés után berak az autóba, majd ő maga is beszáll. Tíz perc után nyikorogva fékez le a házuk előtt és kiugrik a járműből, én pedig utána. A lépcsőn megpróbálunk lábujjhegyen feljutni, de persze így is van hangja. Kézen fogva lépünk be a szobába, majd pár pillanat erejéig tanácstalanul nézünk egymásra.

- Várjunk? – kérdi. – Holnaptól magunk leszünk…

- Holnap! – bólintok. Mindketten elmosolyodunk, majd Harry nyom egy csókot a fejemre és elvonul a fürdőbe. Gyorsan ledobálom magamról a szennyes cuccot és felveszem az alvós pólót. Harry ágyának férfi kölni szaga van! Kényelmesen fekszem végig benne és várom, hogy Harry is végre jöjjön aludni. Pár perc után meg is jelenik az ágy mellett. Félálomban érzékelem, hogy mellém bújik, átkarolja a derekamat.

- Vártalak! – jegyzem meg.

- Sajnálom! – csókolja meg a nyakamat.

- Kettesben akarok veled lenni! – ásítom.

- Most is kettesben vagyunk! – mosolyog.

- Nem így! Úgy, hogy tényleg csak mi ketten legyünk! Most itt vannak anyukádék, Londonban ott van Louis és Charlotte!

- Holnaptól csak a tiéd vagyok! – húz magához.

- Ajánlom is! – morgom, majd elnyom az álom.

Másnap reggel Harry viszonylag korán keltett. Érzékeny búcsút vettünk az anyukájáéktól, autóba szálltunk és elindultunk a nagyapja bungalójába. Beleerőltettem vagy fél liter kávét Harrybe, hogy véletlenül se aludjon el vezetés közben. Ennek az lett a következménye, hogy most iszonyatosan gyorsan beszél, fel van pörögve és nem értek semmit.  

- Harry! – kiáltok fel. – Nyugi! Nem értem, amit mondasz!

- Csak annyit akartam… - vesz nagy levegőt. – Hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy jól érezd magad!

- Ez kedves, köszönöm! – mosolyodom el és megpuszilom az arcát. – Majd én is igyekszem jól viselkedni!

- Azt azért nem muszáj! – nevet fel.

A bungaló egy nem túl forgalmas környéken van. Konkrétan a semmi közepén… Amíg én felfedezem a helyiségeket, Harry a bőröndökkel küszködik, és nem engedi, hogy segítsek.  Nagyokat ásítva látok neki kávét főzni. Bugyogó hangot hallatva beindul a gépezet, mire előveszem a bögréket és a tejet. A szekrényben kutatok tovább és kis idő múlva meg is találom a cukor feliratú dobozt, természetesen teljesen üresen. Az előtérből ajtócsapódás hallatszik.

- Harry! Hol van a cukor? – kiáltok ki.

- Nincs a tartóban? – lép be, mire elé tartom a tök üres dobozt. – Akkor valahol itt lehet… - hajol le az alsó szekrények egyikéhez. Elégedetten ülök a kis étkező asztalra és minden szégyenérzet nélkül stírölöm Harry fenekét. – Mi van? – kérdi, mikor megfordul a kezében a cukorral.

- Semmi! – vigyorgom és kikapom a kezéből a zacskót. Miután mind a kettőnkébe került valamennyi cukor odatartom felé a bögrét.

- Köszönöm! – vesz el tőlem és beleszürcsöl. – Egy istennő vagy! – karolja át a derekamat és orron puszil. Mosolyogva bámulok ki az ablakon.

- Esik a hó! – tapadok rá az üvegre. – Ne már!

- Mi a bajod a hóval? – csatlakozik Harry.

- Hideg, vizes és nem lehet tőle mozogni! – morgom.

- Akkor bent maradunk! – húz a kanapé felé.

Ebből végül is az lett, hogy elnyúlva fekszik a kanapén, én rajta, ő tévét néz én meg olvasok.  A Dorian Gray izgalmaiból egy kattanás ráz fel.

- Mit csinálsz? – nézek fel Harryre.

- Semmit! – von vállat.

- Fényképeztél, mi? – nyúlok a telefonja után és lerakom a könyvet.

- Én? Dehogy! – tiltakozik vigyorogva. Vicsorogva kapom elő a saját telefonomat, hogy megnézzem a twitteremet. A képen, Harry arcán hatalmas vigyor terül el, míg én a könyvembe temetkezem. Igazából elég aranyos lett.

- Egy szépséggel? – kérdem hangosan, a kép címére hivatkozva.

- Hát Belle a neved, nem? – vigyorog.

- Úristen! – esik le. – Te nem vagy normális! – nevetek és feljebb csúszok hozzá, majd a hajával kezdek el babrálni. – Nem érzem a különbséget!

- Ami azt illeti, én sem nagyon! – vallja be. – Csak annyi, hogy nem kell attól félnünk, hogy megláthatnak.

- Ez igaz! – helyeselek, majd a hátamról a hasamra fordulok. – Két nap járás ki járt már nekünk! – nevetek rá, mire arca megmerevedik.

- Kéne még fa! – préseli ki a fogai közül, majd felkel és becsapja maga mögött az ajtót.

- Most mit csináltam? – kérdem magamtól rémülten. Felkapom a kabátját és kirohanok utána. – Harry! – kiáltom. – Hol vagy? – pördülök egyet a tengelyem körül, majd meglátom őt, amint dühödten csapkodja a fejszét egy fatuskóba. – Meg fogsz fázni! – lépek mellé.

- Kösz! – morogja.

- Na, jó! Mi a baj? – állok elé. Pár percig némán mered maga elé.

-  Két napnál többet nem is akarsz velem lenni? – kérdi végül. – Tudod, én tényleg szeretlek, Belle! És azzal, hogy elutasítasz, csak megerősíted ezt!

- De bolond vagy! – kacagok, majd megkönnyebbülten átölelem. – Nincs még egy hozzád hasonló pasi, Harry Edward Styles! Eljöttem veled az Isten háta mögé, pedig tudtam, hogy csaltál! – nézek a szemébe. – És igen, én is szeretlek! – csókolom meg. És tényleg… Azt hiszem ízig-vérig Harryé vagyok!

9. So fine

Egy óra múlva elsuhanunk az „Üdvözöljük Holmes Chapelben!” táblát.

- Ideges vagy? – kérdi tőlem.

- Á! Én? Dehogy! – horkanok fel.

- Nincs mitől! – vesz be egy kanyart.

- Dögösen vezetsz! – nevetek fel.

- Direkt akarod elérni azt, hogy anyám előtt vessem rád magam? – mordul fel.

- Anyukád előtt? Dehogy! – nyílnak tágra a szemeim. – Majd a hátsó ülésen… - kezdeném, amikor hirtelen lefékez és kiszáll az autóból és leül egy padra. Ügyetlenül kibotorkálok az autójából és mellé ülök. – Most mi van?

- Próbálok uralkodni magamon! – mondja összeszorított fogakkal. – Két napja nem engedsz nekem, de folyton felizgatsz, ez így nem ér! – fakad ki.

- Értem! – hümmögök. – Szerinted vannak itt lesifotósok?

- Itt? – lepődik meg. – Nincsenek! – felel. Ahogy kiejti a száján a nemleges választ, megcsókolom, mire kezei azonnal felfedező útra indulnak.

- Az utcán vagyunk! – emlékeztetem. Nagyot sóhajtva terelget vissza az autóhoz.

- Van egy ötletem! Játszunk! – szólal meg, már az autóban. – Ha én nyerek, itt leszünk anyáéknál két napot, aztán elkérem a nagypapám bungalóját! Várj, még nincs vége! Aztán ott is eltöltünk pár napot, mintha együtt lennénk!

- Micsoda? Harry! – kiáltok fel.

- Csak próbáljuk meg milyen lenne! Ha rosszul érzed magad, soha többet nem foglak ezzel piszkálni! – esküdözik. – Különben is! Kívülről, belülről ismerjük egymást! – vigyorodik el.

- Nem is tudom…

- Szilveszterre már Londonban leszünk! – ígéri.

- Legyen! – bólintok rá. Harry örömében egy hatalmasat ordít.– Mi a játék?

- Majd ha hazaértünk megtudod! – mosolyodik el hamiskásan.

- Nem szeretem az ilyesmit! – morgok. – Nem mondanád el most, hogy tudjam mire mondtam igent és, hogy időben visszaléphessek? – hajolok közel hozzá úgy, hogy körülbelül kéz centi legyen az arcunk között.

- Nem ér csábítani! – nevet fel.

- De én nem csinálok semmit! – nézek rá ártatlanul, majd átmászom hozzá és az ölébe ülök, vele szemben, lovagló ülés féleségben. – Mondd el! – harapok bele a nyakába finoman.

- Nem! – ellenkezik rekedten, mire gonoszkodva még jobban neki préselem magam az ölének és végig csókolom az arcélét. – Gonosz vagy! – hörgi.

- De neked valamiért ez tetszik! – hajolok el tőle. Gúnyosan felvonom a szemöldököm, amikor a belsőcombomon megérzem ébredező férfiasságát.

- Ez nem túl nagy város! Bárki megláthat! – lihegi.

- Szerencse, hogy az üvegek sötétítettek! – tapasztom a számat az övére. Fél kézzel a tarkómnál fogva szorít közelebb, míg a másikkal a derekamat karolja át.

- Most már el nem mozdulsz innen! – motyogja két csók között.

- Nem szándékoztam! – felelek, mire mind a ketten belemosolygunk a csókba. Kihívóan a pólója alá nyúlok és simogatni kezdem a hasát, mire felmordul és most már mind két kezével egyre jobban magához szorít.

- Ha most nem állunk le, akkor ma már nem érünk oda anyáékhoz! – sóhajt.

- Rendben! – hajolok el tőle. – De csak anyukád miatt! – mászom vissza az anyósülésre.

- Kedves tőled! – vigyorodik el és beletapos a gázpedálba. Pár kanyart követően leparkol egy igazán hagyományos angol családi ház előtt. A kert (már amennyi látszik belőle) gondosan karban lehet tartva. Nagy levegőt véve szállok ki a kocsiból és megmarkolom Harry kezét.  – Ideges vagy?

- Miért lennék? – kérdem egy árnyalatnyival hisztérikusabb hangon.

- Jó fejek! Ne izgulj! Ha én is szeretlek, ők is fognak! – nyugtatgat.

- Szeretsz? De édes vagy! – puszilom meg az arcát.

- Ezt úgy mondod, mintha nem tudtad volna eddig is! – horkant.

- Én is! – ölelem át, és a bújok a nyakába.

- Mit te is? – kérdi kárörvendve.

- Tudod te! – sóhajtom.

- Hallani akarom! – néz a szemembe.

- Ez olyan nagy dolog? – vigyorgok.

- Mondd!

- Szeretlek! – közlöm a nyílván valót. – Mintha nem tudnád! – jegyzem meg gúnyosan.

- Ki tudja? Lehet, hogy csak azért vagy velem ennyit, mert jó vagyok az ágyban!

- Ki mondta, hogy jó vagy? – morgom.

- Hát te! Vagyis, ezt szűrtem le abból, hogy minden alkalommal hangosan nyilvánítod ki azt…

- Csönd! – rivallok rá. – Nem kell mindenkinek tudnia, hogy a szexuális életünk létező dolog!

- Pedig nincs mit titkolni rajta! – von vállat.

- Inkább menjünk be! – morgom.

- Ahogy gondolod! – vigyorodik el elégedetten. Szorosan egymás mellett haladva indulunk el az ajtó felé, majd Harry kicsit előrébb megy, kikapja a kezéből a kulcsot és kinyitja. – Anya! Megjöttünk! – kiált.

- Joe! Gyere már ki, itt vannak! – szűrődik ki egy női hang, gondolom a konyha irányából. – A konyhában vagyunk, drágám!

- Megyünk! – nevet fel Harry. majd beállítja a lépcső mellé mind a kettőnk bőröndjét és kézen fogva vezet el a konyháig. – Sziasztok! Ő Belle! – mutat be.

- Nagyon örvendek! Hívj csak Anne-nek! – üdvözöl Harry mamája.

- Joe Milward! – ráz velem kezet a mostohaapja.

- Nézz oda, még puszit sem kapok tőle! – szólal meg panaszos hangon Anne.

- Szeretlek anyu! – mosolyog Harry és egy csókot nyom az arcára.

- Na, nyomás, pakoljatok el meg ilyesmi, mert lassan jön a nagyapád! – löki ki a konyhából a fiát.

- Gyere! – húz magával. – Ez lesz a szobánk!

-  A szobánk? – kérdezek vissza.

- Anya tegnap szólt, hogy jön nagypapa is és, hogy merünk-e együtt aludni, mert akkor ő aludna a vendégszobában!

- Elférünk ketten! – intek. – És mi a játék?

- Ó, a játék! Ki kell bírnod nagyapám faggatózását, anélkül, hogy kiborulnál! – vigyorodik el gonoszul.

- Az nem is lehet annyira vészes! – hümmögök.

 Hát tévedtem! Az öreg borzalmas kérdéseket tett fel! Egy ideig bírtam vacsora közben és válaszolgattam rájuk, de amikor megkérdezte, hogy csinálnám-e több férfival, felsikkantottam, hogy: micsoda? Aztán elnézést kértem és felálltam. Most itt fekszem Harry ágyán a fejemet a párnába temetve.

- Szóval mikor menjünk ki? – kérdi Harry.

- Bármiben le merném fogadni, hogy te vetted erre rá a nagyapádat! – morgom.

- Valószínűleg igazad lenne! – incselkedik. – Ma este bemutatlak a barátaimnak is, jó?

- Persze! – nyögöm.

- Nem akarsz átöltözni? Lassan indulunk!

- Hova megyünk? – hajolok fel.

- Egy helyi Pubba – felel, miközben a pólóit nézegeti. Gyorsan kiugrom az ágyból és besietek a fürdőbe, lemosom a sminkem, majd a ruhámat bedobom a szennyesládába.

- Uh! – lép be a fürdőbe Harry, miközben már a szememet húzom ki.

- Mi az? – kérdem.

- Már majdnem elfelejtettem, mennyire jól nézel ki ruha nélkül! – feleli.

- Ha nem akarod, hogy más is megnézzen magának, akkor engedj felöltözni! – állok elé.

- Lehet mégis itthon kéne maradni!

- Harry! – lököm félre. – Nem találkoztál velük vagy fél éve!

- Tudom…

- Akkor öltözz fel szépen és megyünk! – tolom a szekrényéhez.

Fél óra múlva elégedetten bámulom magam a tükörben.

- Reggelig kell várnom rád? – kiáltja fel a földszintről Harry.

- Talán nem várnál meg? – ballagok le a lépcsőn.

- Az attól függ, hogy… - fordul meg, de benne akad a szó. – Nagyon… jól nézel ki!

- Nem mintha nem láttál volna már így! – grimaszolok.

- Ruha nélkül még mindig jobb! – vigyorog, és felém nyújtja a kezét. – Karácsony van! – teszi hozzá, mire megforgatom a szemeimet és a tenyeremet az övébe helyezem. Amikor beülünk, az utóba komolyan arccal kezd el bámulni.

- Mi van?

- Csak szeretném tudni, hogy… mi lesz, ha összeismerkedsz valakivel… - motyogja.

- A féltékeny formádat, Harry Edward Milward Styles! – nevetek fel. – Nem azért megyek veled, hogy fűvel-fával kavarhassak!

- Csak azt akartam mondani, hogy ha rád mozdul valaki, akkor az nem fog sokáig élni! – szorítja ökölbe a kezét.

- Harry! – csúszok közelebb hozzá és mélyen a szemébe nézek. – Nem is tudom, hogy mondjam, mert nem járunk, és ez nem számítana megcsalásnak, de akkor mondom így: Nem foglak megcsalni téged, Harry! – csókolom meg.

8.I’ll take you to another world

- Látom nem fogtad fel, amit mondtam egy órával ez előtt! – állok fel a kanapéról.

- De hát nem is én kezdtem! – fakad ki és a tenyerébe temeti arcát. – Tudod, megőrjítesz! – néz rám végül.

- Eddig nem tudtam! – mordulok fel gúnyosan. Harry egyszer csak felpattan és megfogja a kezemet, majd az emelet felé húz. – Mit csinálsz?

- Mutatni szeretnék valamit! 

- És nem ér rá? – kérdem fejhangon.

- Szerintem, most van itt az ideje! – csukja be maga után az ajtót, majd a hifijéhez lép és elindítja a CD-jüket. – Ez az Another World! A dal felét én írtam, miután lefeküdtünk egymással. A stole my Heart Refrénjét is te ihletted! – vallja be.

- Ó! – suttogom, de több hang nem jön ki a számon.

- Hát igen… Kissé meg voltam bolondulva tőled akkoriban! – mosolyog. – Egészen addig amíg Caroline nem jött! Vele tényleg jól éreztem magam!

- Harry! – lépek közelebb. – Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de… előbb oda kell adnom neked a karácsonyi ajándékod! – nyögöm ki, majd a táskámhoz rohanok és előkapom a borítékot.

- Nem kellett volna ajándékot venned! – vigyorog. Szavaival ellentétben mohón kapja ki a kezemből. – Egy istennő vagy! – kiáltja, amikor meglátja a jegyeket a következő Manchester United mérkőzésre.

- Tudom! – nevetem. – A másik azé, akit vinni akarsz!

- Viccelsz? Te jössz velem! – háborodik fel.

- Jól van, na! – hőkölök hátra.

Pénteken, azaz december huszonharmadikán együttes erővel ültünk be megnézni a meccset, ami már megy vagy félórája. Én ugyan semmit nem értek, vagy látok a szemüvegem nélkül a meccsből, de Harry önként és dalolva kommentálja nekem a történéseket. A félidőben mind a ketten elmegyünk az illemhelyiségre, majd csacsogva indulunk meg a büfék felé.

- Harry Stylest kérjük a pályára! Harry Stylest kérjük a pályára! – harsogja a bemondó.

- Mi van? – fordulok felé.

- Nem tudom! – néz rám őszinte csodálkozással. – Jössz?

- Persze! – bólintok, mire ő megindul a tömeg kellős közepe felé. Szinte futva követem őt. – Harry! Várj már meg! – ordítok utána, de egyszer csak eltűnik. Az emberek sodrásával végül kikötök a pályához vezető folyosó végén. A leghihetetlenebb látvány tárul elém. Harry ott áll egy dobbal a nyakában, mögötte egy egész menetelő gárda, kezükben dobokkal és különböző fúvós hangszerekkel.

- Kezdhetitek!  - ordít hátra, mire a csapat elkezdi fújni a Party Rock Anthemet. (A link: http://www.youtube.com/watch?v=uZtCZOiZ-cg) Ezt mind miattam csinálta? Tátott szájjal bámulom az egészet, kicsit még meg is könnyezem, amikor elkezd táncolni rá. Az egész stadion őrjöng, mert tényleg jól csinálják. Harry hirtelen felém nyújtja a kezét, majd behúz a menet közepébe és pontosan akkor hallgat el a zene, amikor letérdel elém és megfogja a kezemet. Na, nem!

- Mit csinálsz? – suttogom.

- Kedves, Belle River-Woods! – beszél a mikrofonba. A hangja betölti a standiont és a közönség feszülten figyel. – Az egyik legjobb barátom vagy és mostanában igencsak kitettél magadért! Szeretnélek megkérni, hogy töltsd velem a karácsonyt Holmes Chapelben, mint a legjobb barátom. És ezt nem azért szeretném, mert az én legjobb barátom el van foglalva az egyik legjobb barátnőddel! Szóval? Eljössz velem? – tartja a számhoz a mikrofont.

- Nyilvánosan megaláztad magad miattam! – nevetek fel. – Ezek után még szép, hogy elmegyek! – ölelem meg. A tömeg tapsviharban tör ki. Boldogan vezet ki a pályáról, majd megnézzük a második félidőt és hazaindulunk, amikor Harryt megállítja egy tündéri, szőke kislány.

- Szereted őt? – mutat rám.

- Igen, ő az egyik legjobb barátom! – felel neki Harry mosolyogva és leguggol hozzá.

- És mikor házasodtok össze? – faggatózik, mire félrenyelem a vizet és köhögni kezdek.

- Hűha! Nem szeretnél inkább valami mást kérdezni? – nevet fel zavarában. Bármeddig el tudnám nézni, ahogy beszélget a kislánnyal! Te úristen! Harry Stylest életemben nem láttam még ennyire vonzónak, mint most!
- Sziasztok! – köszön el a kislány integetve.

- Viszlát! – köszönünk el.

- Bocs a kínos kérdésekért, de…

- Harry! Fogd be! – rakom a szájára a kezemet. – Tudod, ahogy elnéztelek az előbb, amikor kislánnyal beszéltél...hogy is mondjam? Beindítottál, Harry! Nem kicsit! – közlöm, majd leveszem a szájáról a kezemet és elindulok a kijárat felé. A hozzájuk vezető úton végig idegesen dobol a kormányon és sietősen tekinget ki az ablakon. Amikor végre megérkezünk, szinte befut a házba.

- Komolyan mondtad, amit mondtál? – présel a falhoz, ahogy belépek az ajtón.

- Hogy beindítottál? – vonom fel a szemöldököm. – Igen, komolyan. Tudod mit tettem volna? – teszem fel a költői kérdést, majd rántással szétnyitom az ingét. Már csókolna, amikor megállítom. – Fürödjünk! – mosolyodok el, majd elindulok az emeletre, két méterenként ledobva az egyik ruhadarabomat. A lépcső végén már csak egy szál bugyiban álldogálok, és a kezeimmel takarom el a melleimet. – Nem jössz? – kérdem a lefagyott Harrytől, majd tovább haladok a fürdő felé. Pár másodperc múlva hallom dübörgő lépteit a lépcsőn. Hajamat össze sem kötve lépek a zuhanyzófülkébe és megnyitom a vizet. Ügyet sem vetek a kivágódó fürdőajtóra, majd a fülkébe belépő emberre. Ráérősen megfordulok és rámosolygok, amit ő is viszonoz. Jelentős változáson esett át egy év alatt. Eltűnt a pocakja, a vállai szélesebbek lettek, a többi észrevételemet inkább megtartom magamnak. Vigyorogva veszem tudomásul, hogy ő is rendesen végigmér magának. A jobb kezével végig simít az arcomon, mire türelmetlenül a falnak lököm és rávetem magam.

Azt hiszem, kifacsartam Harryt. Lihegve fekszik az ágyon és meg sem tud szólalni.

- Hé! Jól vagy? – rázom meg, mire csak egy fejrázás a válasz. – A szíved vagy mi? – ülök fel aggódva. Még mindid gyorsan vesz a levegőt, de erőt vesz magán és kinyitja a száját.

- Baby you light up my world like nobody else! – énekli halkan.

- Hülye! – csapom fejbe.

- Ez az első, hogy egy lány így reagál erre a mondatra! – nevet fel fáradtan.

- Harry Styles! Hivatalosan is bekerültél a top tízbe! – mosolygok rá.

- És hányadik helyen?

- Miért mondanám el?

- Mert háromszor juttattalak a csúcsra! – vigyorodik el pimaszul.

- Az első helyen vagy! – vallom be kelletlenül.

- Hát egyértelmű volt! – nyújtózkodik.

- Szia! – vágom a képébe a párnát és magamra tekerem a takarót, majd ugrálva gyűjtöm össze a cuccaimat.

December huszonötödikén, reggel kilenckor már el is indulunk Holmes Chapelbe. Harry a fél házat bepakolta a Range Roverjébe! Rosszabb, mint öreganyám!

- Komolyan szükségünk lesz ezekre? – hitetlenkedek.

- Nem tudom! – von vállat. – De jobb, ha van és nem fog kelleni, mintha kell, de nincs! – mosolyog.

- Te tudod! – szállok be a kocsiba.

 A három órás útból már letelt kettő, de nem szóltunk még egy szót sem egymáshoz. Valószínűleg azért, mert mind a kettőnk ideges. A mobilom csörgése zavarja meg a csendet. A kijelzőn Dora neve villan fel. Már itt volt az ideje! Két napja nem reagált egyetlen hívásomra sem!

- Végre! – veszem fel a telefont.

- Neked is szia! – nevet bele.

- Miért nem hívtál vissza? – vonom kérdőre.

- Na, pont erről akarok veled beszélni! – háborodik fel. – A karácsonyi vacsora után, amit rendeztetek Harryéknél, beszélgettem Zaynnel és hát… mondjuk úgy, hogy jobban megismerkedtünk!

- Hogy mi? – reagálok. – Összejöttetek?

- Olyasmi! – suttogja. – Randizgatunk! – Lelki szemeim előtt látom, hogy kidugja a nyelvét az izgalomtól. – Meg is jött a boltból! Mennem kell, mert főzni fog nekem!  Érezd jól magad! Szia! – csapja le a telefont.

- Szia! – morgom. A telefonom egy halk pityegéssel jelzi, hogy valami van a Twitteremmel. Mosolyogva nézem a Dora által kiposztolt képet, amin ő és Zayn a fiú erkélyén ölelkeznek. Később, unalmamban elkezdem simogatni Harry szabad kezét, mire halványan elmosolyodik, majd a kezéről áttérek a karjára, a karjáról a hasára, a hasáról pedig a combjára. Ahogy egyszer végig simítok rajta, Harry megmerevedik és félrerántja a kormányt, majd leáll az út szélére.

- Normális vagy? – néz rám.

- Azt hittem már jobban viseled! – hajolok hozzá és elkezdek babrálni az inggallérjával, majd félénken felnézek rá. – Bocsánat! – suttogom vigyorogva.

- Te leszel a halálom! – morogja, és újra beindítja a motort.

- Reméltem is! – dőlök hátra.

7. Live Fast, Die Young

Ma szokatlan módon arra ébredek, hogy valaki a hajamat simogatja. Lassan kinyitom a szememet, és megkönnyebbülten nyugtázom, hogy még mindig Harrynél vagyok. Ugyanis a mellkasával találom szemben magam. Becsukott szemmel, félálomban ölel. Óvatosan kimászok mellőle, majd elindulok lefelé a lépcsőn.

- Komolyan! Szerinted hogy csináljuk? Maguktól nem ismerik be! – szűrődik fel egy női hang, mire megtorpanok. Charlotte! Ez meg kivel beszélget? És miről?

- Nem tudom! Minél többször kettesben kéne őket hagyni! – Ez Louis.

- Vagy itassuk le őket! – csapja össze a tenyerét Char. Ezek össze akarnak hozni minket! Ó, ezért még kapni fognak!

- Milyen igazad van! Akkor úgy is egymás mellett fognak kikötni! – lelkesedik Louis. Hirtelen haragomban elindulok lefelé a lépcsőn. – Úristen! Felébredt valamelyikük! Pakolj el!

- De mit csináljunk, hogy ne legyünk túl feltűnőek! – esik kétségbe Char.

- Valami még feltűnőbbet! – felel Louis és elhallgatnak. Gyanakodva lépem át a lépcsőfordulót. Amint megpillantom őket, minden haragom elpárolog a meglepettségtől. Louis és Charlotte a konyhapult előtt nyalják egymást!                                      

- Ti meg mit csináltok? – fakadok ki nem túl emberi hangon.

- Hát… Öhm… - kezdené Louis.

- Louis olyan nekem, mint neked Harry! – jelenti ki Char. Teljesen lefagyva bámulom őket, majd úgy döntök, nem szólok nekik arról, hogy tudok mindent.

- Ti tudjátok! – vonom meg a vállam és kinyitom a hűtőt. Minden mozdulatomat árgus szemekkel lesik. Ahogy előveszem a vajat és megkenem a kenyeret, ahogy kitöltöm a kávét.

- Mi van? – nézek rájuk.

- Semmi! – felelik kórusban. Végig nézik, ahogyan eszem! Ezek megőrültek! Mire számítottak? Talán, hogy Harryt képzelem a kaja helyébe és lesmárolom?

- Inkább felmegyek! Remélem a vécére azért nem fogtok követni! – ugrok le a székről. Harry még mindig alszik, így csendben előveszem az olvasó szemüvegemet és a könyvemet, majd helyet foglalok az ablak melletti fotelben. Már egészen belemélyedek az olvasásba, amikor halványan érzékelem, hogy valaki mellém áll.

- Karácsonyi ének? Dickens? – kapja ki a kezemből a könyvet Harry.

- Karácsony lesz és szeretem Dickenst! – kapok utána, de simán kikerüli a kezemet.

- Nem tudtam, hogy szemüveges vagy! – vigyorodik el.

- Csak olvasáshoz kell! Tudom, szarul nézek ki benne és kérem vissza a könyvemet! – pattanok fel, de megbotlok a szőnyegben és a karjaiban landolok.

- Igazából, ha lehetséges, még dögösebb vagy, mint általában! – mosolyodik el.

- Oh… köszönöm! – illetődöm meg, majd a talpamra állok és elrakom a cuccaimat.

- Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem Karácsony első napján! – kezd bele szégyenlősen.

- Hova? – hökkenek meg.

- Holmes Chapelbe! Bemutatnálak anyukámnak!

- Harry! Most vagy túl egy komoly kapcsolaton! Nem a fiúk közül kéne valakit megkérned?

- Jó hatással vagy rám! – von vállat, majd rosszfiúsan elmosolyodik. Úgy tudja, hogy ettől beindulok!

- Ne csináld! – fordítok neki hátat.

- Mit? – lép közelebb.

- Öltözz fel, megfázol!

- Imádom, hogy aggódsz értem! – nyom egy puszit az arcomra.

- Nem aggódom! Nem akarlak folyton meztelenül látni! – morgom.

- Van rajtam boxer! – húzza meg az anyagot, ami hangos csattanással csapódik vissza a combjához. – Kérdezhetek valamit?

- Kérdezz! – legyintek.

- Mi a gyengéd? – húz le maga mellé az ágyra.

- Közöd? – mosolyodok el. Zöldeskék szemeivel mérgesen bámul az enyéimbe.

- Mondd el!

- Ha neked ettől jobb! – vonom fel a szemöldököm. – A gyengém a zöldszemű, barna vagy fekete hajú fiúk és a szép hátak! – csúszok közelebb hozzá.

- Tényleg? – nyel egyet.

- Igen, ami azt illeti, ha meglátok egy ilyen fiút, aki még helyes is! Hát hadd ne mondjam el, mit vált ki belőlem… - gonoszkodom. Harry kissé kapkodva veszi a levegőt, ami igazán viccessé teszi.

- Mert? – kérdi.

- Mert még nem vagy tizennyolc éves! – suttogom a fülébe és megcsókolom a nyakát, mire becsukja a szemét és felnyög. Ellenkezést nem tűrve kapja el a nyakamat és tapasztja a számra az övét. Ahogy a nyelve találkozik az enyémmel, már tudom, a saját csapdámba estem bele! Jólesően nyögök bele a csókba és az alhasamat elönti a forróság. Gyengéden végigfektet az ágyon és elkezdi simogatni az oldalamat, az ajkamat el nem eresztve. Ahogy a keze a bőrömhöz ér, a gyomrom görcsbe rándul az elfojtott vágytól. Ha most nem állok le, meg lesz az a bizonyos hármas! Eltolom magamtól, megigazítom a felsőmet, majd kirohanok a szobából, egyenesen le a konyhába. A nappaliból Charlotte és Louis hangja szűrődik ki.

- Helló, srácok! – üdvözlöm őket, majd bekapcsolom a rádiót, amin valami ismeretlen előadó ismeretlenebb száma megy.

- Reggelt! – lép be Harry is, immár felöltözve. Tekintete kissé megakad az új párocskán, de aztán ugyan úgy reagál rá, mint ahogy én tettem, majd rám néz, mire mindketten elmosolyodunk az emlék hatására.

- Barmok! – köhögi Louis.

- Tessék? – fordulok felé.

- Azt mondtam barmok vagytok! Köztetek nem szikrázik a levegő, hanem már tábortűzként ég, basszus! Egyszer vallanátok be! – fakad ki.

- Megint hülye vagy! – legyintek.

- Mindenfélét képzelegsz, Louis! – telepszik le Harry az általam elfoglalt kanapé túlsó végébe. – Mit csinálunk ma?

- Film? – kérdem tőle.

- Az jó lenne! – bólogat. – Valami horrort!

- Muszáj? – cincogom. Nem túlzottan bírom az ilyesmit.

- Igen! – kiált fel hirtelen Charlotte. Mi? De hát ő még nálam is jobban parázik az ilyesmitől! – A Kísértetjárás Connecticutban jó lesz!

- Ezt te sem gondolod komolyan! – nézek rá jelentőségteljesen.

- Teljesen komoly voltam! Nézzük meg! – pattan fel és rohan is a DVD lejátszóhoz, majd berakja a lemezt. Na, jó ez annyira nem is félelmetes eddig!

Elszóltam magam. A harmadik jelenetnél, ami a frászt hozza rám, már nem bírom. Ijedten rezzenek össze és szisszenek fel. Charlotte a körmét rágcsálva bújik Louishoz, aki védelmezően átkarolja. Harry a fejét a kanapé háttámlájára döntve pillant felém, miután hangot adok félelmemnek.

- Meg vagy?

- Nem! – cincogom, majd kitágult pupillákkal meredek a képernyőre.

- Akkor jó! – fordul vissza a filmhez.

- Úristen! – kiáltok fel a következőnél és Harry mellé ugrok. – Én ezt nem bírom! – fakadok ki a vállába fúrva a fejemet.

 - Ennyi elég neked? – nevet fel. Mielőtt válaszolnék, oldalra pillantok, de a párocska nem hallgatózik, mert egymással vannak elfoglalva.

- Igen! – préselem ki magamból, mert pont kifogtam a jó részt a visszafordulásra. – Ez nekem sok! Csinálj valamit! Tereld el a figyelmemet, vagy valami! Csak eszembe se jusson a filmre nézni! – kapaszkodok a karjába.

- Tök mindegy mit?

- Teljesen! – bólintok, mire elvigyorodik, majd végigsimít a nyakamon. Már majdnem eléri a hatását, amikor egy sikoly miatt a tévére kapom a tekintetem és szinte kővé dermedek.

- Megijedtél? – búgja a fülembe, így nem tudok nem ránézni. Ahogy a tekintetünk találkozik, a gyomrom összerándul és szétnyílnak az ajkaim.

- Nem! – sóhajtom.

- Helyes! – hajol el tőlem vigyorogva. Idegességemben a fogamat szívom, de tényleg elérte, amit akart. A filmre már cseppet sem figyelek. Bosszúhadjáratom első lépéseként az ölébe rakom a lábaimat, majd az egyik lábfejemmel ráérősen simogatni kezdem a combját. Észrevehetően megmerevedik, de nem szól egy szót sem. Egy idő után, ezt a tevékenységet megunva, egyre közelebb araszolok felé, amíg teljesen hozzá nem préselődöm oldalról, majd a nyakának hajlatába döntöm a fejemet és elkezdem simogatni azt. Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakáról lassan lecsúsztatom a kezemet a combjára és folytatom azt, amit a nyakán. Halk sóhaj tör fel belőle, de még türtőzteti magát. Kihívóan nézek vele farkasszemet és végig simítok a nadrágperemén, majd az alsógatyája alá csúsztatom az ujjbegyeimet, mire hallhatóan felnyög. – Meg akarsz ölni? – morogja.

- Nem! – nyalom meg a számat. – De most szakítottál a barátnőddel, nem lenne etikus, ha velem kavarnál! Sőt, semmilyen nővel sem kéne! – döntöm oldalra a fejemet és gúnyosan elvigyorodom.

- Szarok az etikára! – kiált fel és húz magához.