14. A little gift from God

- Ez biztos? – kérdi.

- Teljesen… - bólintok. – Figyelj! Tudom, hogy fiatalok vagyunk és bár nagyon nehezemre esne, ha úgy döntenél, hogy nem veszel részt ebben az egészben, de megérteném! Szóval, ha nem akarod ezt az egészet, akkor mondd meg most! Csak ígérd meg, hogy tudni fogja ki az apja és szeretnélek megkérni, hogy a te vezetékneveden lehessen…

- Hé! Nyugi! – állít le. – Egy szóval nem mondtam, hogy nem leszek melletted! Váratlanul ért ez az egész, de megoldjuk! Basszus, Belle! Mindennél jobban szeretlek a világon! Nem érdekel, hogy tizenkilenc évesen leszek apa! Ma van életem legboldogabb napja! – ölel át. – A mi fiunk lesz…

- Igazából, lányunk lesz… - szúrom közbe.

- Kislány? – érzékenyül el.

- Kislány! – bólintok.

- Áhh! –ülök fel az ágyban. Gyorsan körülnézek a szobában. A hideg csak úgy ömlik be az ablakon. Morogva kászálódom ki az ágyból és vágom be az ablakot. Szóval csak álmodtam az egészet…

- Belle? – szólít valaki álmosan. – Rosszat álmodtál? – kérdi Harry a párnájára könyökölve.

- Milyen hónap van? – ráncolom a szemöldököm.

- Január… Minden rendben van?

- Csak túlságosan élethűt álmodtam! – vonok vállat, mintha semmiség lenne, holott nagyon megviselt.

- Gyere ide! – nyújtja ki a kezét, majd magához húz. – Mit álmodtál?

- Nem akarod tudni! – morgom.

- Már hogyne akarnám! – háborodik fel.

- Terhes lettem tőled! – harapom be az alsó ajkam.

- Azt hittem valami olyasmit, hogy megöltél! – könnyebbül meg, mire felnevetek.

- Lehet kevésbé viselt volna meg!

- Mi az, hogy megviselt? – hökken meg.

- Egy ige, édesem! – felelek gúnyolódva.

- Tudod, hogy értettem! Talán azt is hozzá álmodtad, amikor megcsináltuk? – incselkedik.

- Lehetetlen vagy! – csapom meg a karját.

- Én is szeretlek! – horkant.

- Két év után el is várom! – biccentek összeszorított szájjal. – Harry! – suttogom a szájába, amitől egyre szaporábban veszi a levegőt.

- Igen? – nyögi.

- Szeretlek! – kuncogom, majd megcsókolom. Érdekes, hogy ugyanúgy hatunk egymásra, mint amikor még nem jártunk. Ugyanaz az érzés kerít hatalmába, mint először, amikor csókolózunk, vagy amikor húzom az agyát, az ágybeli dolgokról nem is beszélve… Még mindig… energetikus.

- Akkor jó! – mormolja a hajamba.

Másnap a reggel igazán eseménytelenül telik. A fiúk elmentek valami megbeszélésre a menedzserükkel, így mi csak lézengünk a lakásban. Estefelé, mikor már hazaérnek, egy kellemes, erőfeszítő Twisterezés mellett döntünk. Aminek ki kell jönnie, az vacsora előtt jöjjön ki…

- Öö… - kezdi Zayn.

- Most azt nem tudod, hogy melyik színt, hogy hívják? Vagy, hogy mi a bal és a jobb? – kérdi ingerülten Niall hídállásban.

- Maradj már! – mordul fel a fiú. – Harry! Jobb kéz zöld! – utasítja, majd dühösen megpöcköli a mutatót. Harry arca körül belül két centire van így az enyémtől.

- Helló! – vigyorog rám, majd gyors csókot váltunk. A játék során Louis úgy próbál csalni, hogy mindenki talpát megcsikizi, ezzel Dora, Anne és Niall ki is esnek, de nálam kudarcot vall minden kísérlete, Harryt meg nemes egyszerűséggel kilöki a szőnyegről.

- Ez csalás! – ordít fel.

- Szerelemben és háborúban mindent szabad! – von vállat a fiú, már amennyire ebben a helyzetben ezt megengedheti magának.

- Kész a kaja! – kiált ki Liam a konyhából. Mi, mint törpék a Hófehérkében, egyből az asztalhoz rohanunk és tolakodni kezdünk. Vagyis csak ők, én nem.

- Ez az én helyem! – nyavalyog Harry.

- Az meg az én kanalam! – vág vissza Zayn.

- Hát gondoltam, hogy nem Liamé! – horkan fel a döndör.

- Ki ivott a pohárkámból? – sipítom be, mire a többiek furán néznek rám.

- Öhm… tudjátok… Hófehérke… - mosolygok zavartan.

- Semmi gond, drágám! – puszil meg Harry és hozzálátunk a vacsorához . Liam igencsak kitett magáért, de komolyan. Amikor a desszerthez érünk Dora feljajdul.

- Ebben van valami! – mutat a sütijére. – Miért mindig én?

- Majd én, édes! – kel fel Zayn és elkezdi kiturkálni belőle a valamit.

- Most már sokkal jobb tényleg! Igaz, hogy nem látok már benne semmit, de úgy néz ki, mint egy halom…

- És nem túl higiénikus! – teszem hozzá, még mielőtt kimondaná a sz betűs szót. Zayn már térdelve matat benne.

- Ha még a földre is leejtetted Zayn… - kezdi Dora, amikor a fiú kezében megcsillan valami.

- Tudom, hogy nem túl régóta járunk, Dora! És hogy fiatalok vagyunk még, satöbbi… Pár napja elgondolkodtam, mert igen Harry, szoktam gondolkodni! Szóval elgondolkoztam azon, hogy mennyivel jobban érzem magam, mióta veled vagyok! Nem akarok egy napot sem nélküled eltölteni többé, mert te vagy a másik felem! Szeretlek! Az életemnél is jobban! Hozzám jössz feleségül? – kérdi. A monológja végére nem csak Dora, hanem már Zayn is könnyezik. Mi, azaz a többiek, tátott szájjal bámulunk rájuk.

- Hát… elcsúfítottad ezt a tortámat… - szipogja Dora. – Úgyhogy az esküvőit ne merd! – nevet fel könnyekben úszva. – Igen! – ejti ki a bűvös szót, mire Zayn felhúzza a gyűrűs ujjára a gyűrűt, majd boldogan összeölelkeznek. Mondhatjátok, hogy „Á! Még fiatalok vagytok!”, de nincs igazatok. A szerelem már egészen kicsi korunk óta kíséri végig az életünket. Az első szájra puszi az ovi leghelyesebb fiújától, az első csók felső tagozatban a fiútól, aki hidegen hagy. Aztán jön a gimi… mindenki tudja, mik történnek a gimiben! Őrült, vad és nagyon helytelen dolgok, többnyire… De most itt állunk félig felnőtten, az eljegyzett barátnőnk gyűrűjén ámuldozva, a boldogságban úszó vőlegénye mellett. Azt hiszem, ez valamiféle kisebb ajándék… Istentől v agy a Sorstól? Soha nem lehet tudni… Lassan révbe érünk…

A gyűrű J