6.I’ll be Drunk Again…

Louis ezen az estén elég hamar kinőtte magát a legjobb fiú barát szerepből. Hol az ölében ültem a kanapén és beszélgetünk, hol a másik szájában vagyunk. Kézen fogva járkálunk a házban egy csomó ember előtt! El se hiszem, hogy ezt én csinálom, főleg azt nem, hogy Louisszal! A legviccesebb az a rész volt, amikor valami csóka rám volt indulva, ő meg jóformán kihajította a srácot a házból. A lányok olyan negyed három fele elmentek, a többiek meg olyan négy fele. Szóval most takarítjuk a romokat.

- Harry meg a csaja miért is nem segít? – háborgok.

- Nem hallod? – emeli a szemét a plafonra. Ahogy síri csönd támad, meghallom a jól ismert ágynyikorgást, a férfias hörgéseket és a női sikolyokat. 

- Igen! Harry! Ez az! – hallatszik le az emeletről.

- Úristen! Ez de baszottul undorító! – morgom, majd úgy teszek, mintha belehánynék a kukászsákba. – Hangosabban nem megy? – kiáltok fel.

- Udvariatlan vagy! – nevet fel Louis. A szemetet fél óra alatt összeszedjük, közben próbálva hangosan beszélni, mert Harry csak nem fárad el! Fáradtan ballagunk fel Louis szobájába, ahol erőtlenül dőlök az ágyra. Louis segítő készen kihámoz a cipőmből, majd leveszi a sajátját és mellém fekszik. Gyorsan a karjai közé fészekelem magam és már aludnék, amikor Harry szobájából újabban zaj szűrődi ki.

- Miért nem lehet abbahagyni már? – nyögöm kétségbe esetten.

- Ez már tényleg túlzás! Meg fogja ölni azt a nőt! – morogja félálomban. Erre muszáj elnevetnem magam. – Nem lehet aludni tőletek! – ordít át a falon.

- Azt meg lehet oldani, hogy ne halld őket! – vigyorgok rá.

- Ha becsukom az ajtót, akkor sem lesz jobb! – fakad ki.

- Én nem arra gondoltam! – simítok végig a mellkasán. Pár perc múlva már édesdeden aludtunk a fülvédőkkel a fejünkön…

Lassan ébredezek. A kezeimmel Louist kutatom magam mellett, de csak egy darab papír van a helyén!

- Elmentem meglátogatni a nővéremet, majd jövök estefelé! Harry itthon van! Te is érezd magad otthon! – olvasom hangosan. Remek! Az ágy támlájára oda van már készítve nekem egy köntös, de nem akarom megtudni, honnét van női köntösük! Próbálok minél hangosabban levágtatni a lépcsőn, hátha a banya is lent van. Nincs kedvem hallgatni a cuppogásukat, de szerencsémre csak Harry van lent. A kanapén ül, és a telefonját nézegeti elkomorodva.

- Jó reggelt! – köszönök rá a lépcső aljából. Rémülten pillant fel, gyorsan megtörli az orrát és köhint egyet. Szóval sírt…

- Neked is! – mondja rekedten.

- Baj van? – kérdem aggódva és mellé ülök.

- Nincs! – csóválja a fejét, de egy kósza könnycsepp elárulja.

- Te sírsz… Mi történt? – tudakolom. Válaszul csak a mobilját nyújtja oda nekem. Értetlenül meredek a képernyőre. Valami kommenteket olvasgat. „Harry csodálatos vagy!” meg ehhez hasonlókat. Egyszer csak megakad a szemem néhány szavon: utállak, szánalmas vagy.  Érzem, ahogy vulkánként készül előtörni a harag a mellkasomból. Hogy lehet ilyet mondani? Hogy van képük ilyet mondani?

- Hogy utálhatnak ennyire? – fakad ki elkeseredetten Harry. Az arcát eláztatták már a könnyek.

- Harry! Nem tudom, miért utálnak! Nem tudom megérteni! Én… - kezdeném, de a torkomon akad a szó. Őt sírni látni az egyik legnehezebb dolog a világon. Elismerem, vannak érdekes dolgai, de messze az egyik legjobb szívű ember, akit ismerek. Egy könnycsepp kicsordul a szememből, ahogy ezeket végig gondolom. Nagy levegőt veszek és próbálom visszafojtani a sírásomat. – Eh… Gondolj arra, hogy neked vannak a legnagyszerűbb haverjaid az egész világon! Kevés fiú tudja elmondani magáról, hogy ilyen barátai vannak! – mosolyodom el és megtörlöm a kezemmel az orrom, majd átölelem Harryt, aztán gyengéden ringatni kezdem, míg őt halkan rázza a sírás.

- Szeretlek! – sóhajtja egy kis idő után, amikor már csak a szipogása hallatszik. Ebben a pillanatban teljesen lefagyok az új információtól…

- Én is téged, Harry! – szólalok meg pár perc után. – Gyere! Rázzuk fel a hangulatot!

- Mire gondolsz? – kel fel rólam.

- Főzni fogunk! – pillantok a konyha felé.

És tényleg főztünk. Mint kiderült Harry egészen jó szakács.

- Kíváncsi vagyok, mivel lepsz meg legközelebb! – nevetek fel, amikor a csirkét is betuszkoljuk a sütőbe. – Jól főzöl, jól énekelsz…

- Jó vagyok az ágyban? – kérdez vissza.

- Hát abból, amit tegnap hallottam, azt szűrtem le, hogy nem lehetsz rossz! – felelem, direkt kihagyva a saját tapasztalatomat a dologból.

- Én arra vagyok kíváncsi, amikor te csináltad velem, nem Caroline! – lép közelebb. Én egyre idegesebben kavargatom a szószt.

- Ha ezt a barátnőd hallaná! – morgom.

- Miért nem mondod el? – lép a hátam mögé.

- Mert elég kínos erről beszélni! – fordulok meg.

- Mert? – faggatózik.

- Rosszabb vagy, mint egy ovis! Azért Harry, mert van barátnőd, és mert tetszel, de ezt te is tudod! – csapom le a kanalat a pultra.

- Te is tetszel nekem! – von vállat.

- Remek! – fordulok vissza a szószomhoz. Estefelé megjön Louis. Együtt elfogyasztjuk a vacsorát, majd egy illedelmes elköszönés után hazaindulok.

Ennek már van egy hónapja… a boltokon karácsonyi láz uralkodik és én is lelkesen kutatok a megfelelő karácsonyi ajándékok után. Már mindenkinek meg van az ajándéka, csak Harryét nem tudtam még kitalálni. Vehetnék neki egy hajvasalót, de attól még sírva is fakadna! Egy hetem van huszonötödikéig! Charlotte átjön, hogy segítsen, hátha ketten többre megyünk.

- Szerintem valami olyat kéne neki adnod, amit csak tőled kaphat! – jegyzi meg.

- Nem a pasim! – mordulok fel.

- Igaz csak minden lehetséges alkalommal kavartok! – vág vissza. – Meg kétszer lefeküdtetek egymással!

- Hé! Az a kettő egymás után volt, szóval csak egyszer!

- Felőlem mondhatsz, amit akarsz, de ez nem egy átlagos barátság!

- De barátság! – tiltakozom továbbra is.

- Rémes vagy! – sóhajt, majd lapoz egyet. Pár perc múlva megunom a gondolkodást és kimegyek rágyújtani.

- Én hülye! – világosodok meg. Sietve elnyomom a cigimet, hogy elújságoljam az ötletemet Charnak. Tetszik neki, szóval mami engedélye is meg van!  Már lelkesen vetnénk bele magunkat a magazinjaim rejtelmeibe, amikor a telefonom lelkesen elkezd csörögni. Ki lehet az ilyenkor?

- Halló! – szólok bele.

- Szia! – köszön a másik vonal végéről egy megtört hang.

- Harry! – lepődök meg. Charlotte sürgetően néz rám és hiába mutatom neki, hogy nem tudom elmutogatni, amit Harry mond.

- Szakítottunk Caroline-nal! – jelenti be.

- Oh… és hogy vagy? – lépek ki megint az erkélyre, majd újragyújtom a cigimet.

- jól. Közös megegyezés volt és jobb is lesz így! – sóhajtja, bár a hangjából érződik, hogy ez inkább a banya döntése volt. – Nem jönnél át? Jól lenne, ha itt lennél…

- Persze! Azonnal indulok! – vágom rá, majd leteszem a telefont. – Szakítottak a Banyapókkal! Megkért, hogy menjek át hozzá! És te is jössz!

 - Én? De hát nincs is cuccom! – fakad ki.

- Megint hülye vagy! Tudod jól, hogy nálam mindig vannak cuccaid! – morranok rá.

- Jó, Igaz! – ismeri be, majd elkezdi bedobálni a dolgait az utazó táskámba.

Egy óra múlva már Harryék háza előtt parkolok le. Kikapom Char kezéből a táskát és felcaplatok vele a lépcső tetejéig, majd csöngetek. Louis feje bukkan elő.

- Hála istennek! Vidám arcok! Gyertek be gyorsan! – nyitja ki az ajtót.

- Hol van? – kérdem köszönés helyett.

- A szobájában!  - mutat az emelet irányába. Ahogy kimondja, már startolok is a lépcső felé.

- Harry! – nyitom ki az ajtaját. Bent fekszik az ágyában és valami filmet néz, ha jól látom a Love Actually-t! – Ez biztos jót tesz ilyenkor? – dőlök neki az ajtófélfának.

- Jól nézel ki! – néz végig rajtam, mire felnevetek. Melegítőnadrágot, fehér topot és Converse cipőt vettem fel.

- Köszi – mosolygok rá. – Miért ilyeneket nézel? Imádom ezt a filmet, de akkor is!  – huppanok le mellé.

- A kedvenc filmem! – jelenti ki. Ezek után még hosszú ideig beszélgetünk, majd egyszer csak hihetetlen kéréssel fordul felém.

- Belle! Nem olvasnál nekem valami mesét? – kérlel.

- Mire gondolsz? – adom meg magam. Elővesz egy könyvet és a kezembe nyomja. Én kinyitom és elkezdem felolvasni neki, mire az ölembe rakja a fejét. A második fejezet környékén már alszik, mint a tej. Csendesen betakarom, majd befészkelem magamat mellé és én is elalszom.