10. Take Care

Már vagy öt perce állok egy helyben, mert Harry majdhogynem mindenkit ismer innen! Ahogy elnézem ez a hely inkább a fiatalabbaknak lett kitalálva. A falakat régi énekeseket ábrázoló képek fedik, a faburkolat sötét színe és a kis lámpák egészen otthonossá teszik a helyet.

- Kérsz valamit? – karol át Harry.

- Na, mi van? Eszedbe jutottam? – gúnyolódom.

- Bocs, csak sok az ismerős és mindegyik beszélgetni akar! – mentegetőzik.

- Tudod, kit érdekelnek a kifogásaid! – mosolygok rá.

- Gyere! Ott vannak! – húz egy asztalnyi fiú felé.

- Úristen, de szőke! – torpanok meg.

- Belle! – „szid le”.

A fiúk igazán tündériek, de egyikük nevét sem tudtam megjegyezni. Túlságosan leköti a figyelmemet Harry keze, ami kör-körösen simogatja a combomat.

- Hagyd abba! – suttogom mérgesen és rácsapok a kezére.

- Elnézést, hölgyem! – hajt fejet.

- Nem kéne többet innod! – veszem el tőle a sörösüvegét. – Nem is vagy tizennyolc és autóval jöttünk ide! – teszem hozzá suttogva.

- Ha te mondod! – vonja meg a vállát.

- Mindjárt jövök! – pattanok fel. A pultnál kérek két tequilát, majd felhajtom őket is visszaülök Harry mellé, könnyezve az alkoholtól. A táskámból előkotorok egy rágót és bekapom. Harry érdeklődve pislog rám, majd vállat von és meghúzza a sörösüvegét. Pár perc múlva már kezdem érezni a gyorsan lehúzott ital hatását.

- Énekeljünk Harry! – mutatok a színpadszerű emelvény felé.

- Micsoda? – néz rám meglepetten. – Ennyi ember előtt akarsz VELEM énekelni?

- Miért ne akarnék? – értetlenkedem.

- Nem is tudom! – mosolyodik el.

- Énekelsz velem akkor? – pislogok rá.

- Lassan haza kell mennünk! – sóhajt az órájára nézve.

- Felőlem ott is énekelhetünk! – lelkesülök fel és már fel is veszem magamra a kabátomat. – Na?

- Menjünk? – kérdi.

- Nem! Azért állok itt, mint egy faszent! – morgom.

- Mint egy mi?

- Nem érdekes! – legyintek. – De gyere már! Esküszöm, ha most elindulunk, otthon teljesítem egy kívánságodat! – suttogom a fülébe, mire azonnal felugrik, elköszön a srácoktól és már vezet is ki.

- Sétálnunk kell! Ittam…

- És a kocsi?

- Majd holnap megkérem Joe-t, hogy jöjjön el érte! – rántja meg a vállát. – Szóval kívánhatok egyet?

- Ha nem mész túl a barátságunk határain, akkor igen…

- Azt akarom, hogy csókolj meg! – fordít maga felé. –Most! – Tekintete parázslik, kissé hevesen veszi a levegőt, de a kezei erősen markolják a vállaimat.

- Harry! – csóválom meg a fejem rosszallóan, de mire észbe kapok, már a falhoz présel.

- Ez a kívánságom! – mosolyodik el.

- Rendben! – adom meg magam, majd lefejtem a kezeit magamról. Két tenyeremet az arcára rakom. A következő pillanatban már vadul csókolom. Harry alulról belemarkol a combjaimba és felemel. Zihálásunk egyre hangosabbá válik, és néhol nyögések tarkítják. – Vigyél haza! Azonnal! – nyögöm könyörögve. Két lépés után berak az autóba, majd ő maga is beszáll. Tíz perc után nyikorogva fékez le a házuk előtt és kiugrik a járműből, én pedig utána. A lépcsőn megpróbálunk lábujjhegyen feljutni, de persze így is van hangja. Kézen fogva lépünk be a szobába, majd pár pillanat erejéig tanácstalanul nézünk egymásra.

- Várjunk? – kérdi. – Holnaptól magunk leszünk…

- Holnap! – bólintok. Mindketten elmosolyodunk, majd Harry nyom egy csókot a fejemre és elvonul a fürdőbe. Gyorsan ledobálom magamról a szennyes cuccot és felveszem az alvós pólót. Harry ágyának férfi kölni szaga van! Kényelmesen fekszem végig benne és várom, hogy Harry is végre jöjjön aludni. Pár perc után meg is jelenik az ágy mellett. Félálomban érzékelem, hogy mellém bújik, átkarolja a derekamat.

- Vártalak! – jegyzem meg.

- Sajnálom! – csókolja meg a nyakamat.

- Kettesben akarok veled lenni! – ásítom.

- Most is kettesben vagyunk! – mosolyog.

- Nem így! Úgy, hogy tényleg csak mi ketten legyünk! Most itt vannak anyukádék, Londonban ott van Louis és Charlotte!

- Holnaptól csak a tiéd vagyok! – húz magához.

- Ajánlom is! – morgom, majd elnyom az álom.

Másnap reggel Harry viszonylag korán keltett. Érzékeny búcsút vettünk az anyukájáéktól, autóba szálltunk és elindultunk a nagyapja bungalójába. Beleerőltettem vagy fél liter kávét Harrybe, hogy véletlenül se aludjon el vezetés közben. Ennek az lett a következménye, hogy most iszonyatosan gyorsan beszél, fel van pörögve és nem értek semmit.  

- Harry! – kiáltok fel. – Nyugi! Nem értem, amit mondasz!

- Csak annyit akartam… - vesz nagy levegőt. – Hogy mindent elkövetek annak érdekében, hogy jól érezd magad!

- Ez kedves, köszönöm! – mosolyodom el és megpuszilom az arcát. – Majd én is igyekszem jól viselkedni!

- Azt azért nem muszáj! – nevet fel.

A bungaló egy nem túl forgalmas környéken van. Konkrétan a semmi közepén… Amíg én felfedezem a helyiségeket, Harry a bőröndökkel küszködik, és nem engedi, hogy segítsek.  Nagyokat ásítva látok neki kávét főzni. Bugyogó hangot hallatva beindul a gépezet, mire előveszem a bögréket és a tejet. A szekrényben kutatok tovább és kis idő múlva meg is találom a cukor feliratú dobozt, természetesen teljesen üresen. Az előtérből ajtócsapódás hallatszik.

- Harry! Hol van a cukor? – kiáltok ki.

- Nincs a tartóban? – lép be, mire elé tartom a tök üres dobozt. – Akkor valahol itt lehet… - hajol le az alsó szekrények egyikéhez. Elégedetten ülök a kis étkező asztalra és minden szégyenérzet nélkül stírölöm Harry fenekét. – Mi van? – kérdi, mikor megfordul a kezében a cukorral.

- Semmi! – vigyorgom és kikapom a kezéből a zacskót. Miután mind a kettőnkébe került valamennyi cukor odatartom felé a bögrét.

- Köszönöm! – vesz el tőlem és beleszürcsöl. – Egy istennő vagy! – karolja át a derekamat és orron puszil. Mosolyogva bámulok ki az ablakon.

- Esik a hó! – tapadok rá az üvegre. – Ne már!

- Mi a bajod a hóval? – csatlakozik Harry.

- Hideg, vizes és nem lehet tőle mozogni! – morgom.

- Akkor bent maradunk! – húz a kanapé felé.

Ebből végül is az lett, hogy elnyúlva fekszik a kanapén, én rajta, ő tévét néz én meg olvasok.  A Dorian Gray izgalmaiból egy kattanás ráz fel.

- Mit csinálsz? – nézek fel Harryre.

- Semmit! – von vállat.

- Fényképeztél, mi? – nyúlok a telefonja után és lerakom a könyvet.

- Én? Dehogy! – tiltakozik vigyorogva. Vicsorogva kapom elő a saját telefonomat, hogy megnézzem a twitteremet. A képen, Harry arcán hatalmas vigyor terül el, míg én a könyvembe temetkezem. Igazából elég aranyos lett.

- Egy szépséggel? – kérdem hangosan, a kép címére hivatkozva.

- Hát Belle a neved, nem? – vigyorog.

- Úristen! – esik le. – Te nem vagy normális! – nevetek és feljebb csúszok hozzá, majd a hajával kezdek el babrálni. – Nem érzem a különbséget!

- Ami azt illeti, én sem nagyon! – vallja be. – Csak annyi, hogy nem kell attól félnünk, hogy megláthatnak.

- Ez igaz! – helyeselek, majd a hátamról a hasamra fordulok. – Két nap járás ki járt már nekünk! – nevetek rá, mire arca megmerevedik.

- Kéne még fa! – préseli ki a fogai közül, majd felkel és becsapja maga mögött az ajtót.

- Most mit csináltam? – kérdem magamtól rémülten. Felkapom a kabátját és kirohanok utána. – Harry! – kiáltom. – Hol vagy? – pördülök egyet a tengelyem körül, majd meglátom őt, amint dühödten csapkodja a fejszét egy fatuskóba. – Meg fogsz fázni! – lépek mellé.

- Kösz! – morogja.

- Na, jó! Mi a baj? – állok elé. Pár percig némán mered maga elé.

-  Két napnál többet nem is akarsz velem lenni? – kérdi végül. – Tudod, én tényleg szeretlek, Belle! És azzal, hogy elutasítasz, csak megerősíted ezt!

- De bolond vagy! – kacagok, majd megkönnyebbülten átölelem. – Nincs még egy hozzád hasonló pasi, Harry Edward Styles! Eljöttem veled az Isten háta mögé, pedig tudtam, hogy csaltál! – nézek a szemébe. – És igen, én is szeretlek! – csókolom meg. És tényleg… Azt hiszem ízig-vérig Harryé vagyok!