7. Live Fast, Die Young

Ma szokatlan módon arra ébredek, hogy valaki a hajamat simogatja. Lassan kinyitom a szememet, és megkönnyebbülten nyugtázom, hogy még mindig Harrynél vagyok. Ugyanis a mellkasával találom szemben magam. Becsukott szemmel, félálomban ölel. Óvatosan kimászok mellőle, majd elindulok lefelé a lépcsőn.

- Komolyan! Szerinted hogy csináljuk? Maguktól nem ismerik be! – szűrődik fel egy női hang, mire megtorpanok. Charlotte! Ez meg kivel beszélget? És miről?

- Nem tudom! Minél többször kettesben kéne őket hagyni! – Ez Louis.

- Vagy itassuk le őket! – csapja össze a tenyerét Char. Ezek össze akarnak hozni minket! Ó, ezért még kapni fognak!

- Milyen igazad van! Akkor úgy is egymás mellett fognak kikötni! – lelkesedik Louis. Hirtelen haragomban elindulok lefelé a lépcsőn. – Úristen! Felébredt valamelyikük! Pakolj el!

- De mit csináljunk, hogy ne legyünk túl feltűnőek! – esik kétségbe Char.

- Valami még feltűnőbbet! – felel Louis és elhallgatnak. Gyanakodva lépem át a lépcsőfordulót. Amint megpillantom őket, minden haragom elpárolog a meglepettségtől. Louis és Charlotte a konyhapult előtt nyalják egymást!                                      

- Ti meg mit csináltok? – fakadok ki nem túl emberi hangon.

- Hát… Öhm… - kezdené Louis.

- Louis olyan nekem, mint neked Harry! – jelenti ki Char. Teljesen lefagyva bámulom őket, majd úgy döntök, nem szólok nekik arról, hogy tudok mindent.

- Ti tudjátok! – vonom meg a vállam és kinyitom a hűtőt. Minden mozdulatomat árgus szemekkel lesik. Ahogy előveszem a vajat és megkenem a kenyeret, ahogy kitöltöm a kávét.

- Mi van? – nézek rájuk.

- Semmi! – felelik kórusban. Végig nézik, ahogyan eszem! Ezek megőrültek! Mire számítottak? Talán, hogy Harryt képzelem a kaja helyébe és lesmárolom?

- Inkább felmegyek! Remélem a vécére azért nem fogtok követni! – ugrok le a székről. Harry még mindig alszik, így csendben előveszem az olvasó szemüvegemet és a könyvemet, majd helyet foglalok az ablak melletti fotelben. Már egészen belemélyedek az olvasásba, amikor halványan érzékelem, hogy valaki mellém áll.

- Karácsonyi ének? Dickens? – kapja ki a kezemből a könyvet Harry.

- Karácsony lesz és szeretem Dickenst! – kapok utána, de simán kikerüli a kezemet.

- Nem tudtam, hogy szemüveges vagy! – vigyorodik el.

- Csak olvasáshoz kell! Tudom, szarul nézek ki benne és kérem vissza a könyvemet! – pattanok fel, de megbotlok a szőnyegben és a karjaiban landolok.

- Igazából, ha lehetséges, még dögösebb vagy, mint általában! – mosolyodik el.

- Oh… köszönöm! – illetődöm meg, majd a talpamra állok és elrakom a cuccaimat.

- Arra gondoltam, hogy eljöhetnél velem Karácsony első napján! – kezd bele szégyenlősen.

- Hova? – hökkenek meg.

- Holmes Chapelbe! Bemutatnálak anyukámnak!

- Harry! Most vagy túl egy komoly kapcsolaton! Nem a fiúk közül kéne valakit megkérned?

- Jó hatással vagy rám! – von vállat, majd rosszfiúsan elmosolyodik. Úgy tudja, hogy ettől beindulok!

- Ne csináld! – fordítok neki hátat.

- Mit? – lép közelebb.

- Öltözz fel, megfázol!

- Imádom, hogy aggódsz értem! – nyom egy puszit az arcomra.

- Nem aggódom! Nem akarlak folyton meztelenül látni! – morgom.

- Van rajtam boxer! – húzza meg az anyagot, ami hangos csattanással csapódik vissza a combjához. – Kérdezhetek valamit?

- Kérdezz! – legyintek.

- Mi a gyengéd? – húz le maga mellé az ágyra.

- Közöd? – mosolyodok el. Zöldeskék szemeivel mérgesen bámul az enyéimbe.

- Mondd el!

- Ha neked ettől jobb! – vonom fel a szemöldököm. – A gyengém a zöldszemű, barna vagy fekete hajú fiúk és a szép hátak! – csúszok közelebb hozzá.

- Tényleg? – nyel egyet.

- Igen, ami azt illeti, ha meglátok egy ilyen fiút, aki még helyes is! Hát hadd ne mondjam el, mit vált ki belőlem… - gonoszkodom. Harry kissé kapkodva veszi a levegőt, ami igazán viccessé teszi.

- Mert? – kérdi.

- Mert még nem vagy tizennyolc éves! – suttogom a fülébe és megcsókolom a nyakát, mire becsukja a szemét és felnyög. Ellenkezést nem tűrve kapja el a nyakamat és tapasztja a számra az övét. Ahogy a nyelve találkozik az enyémmel, már tudom, a saját csapdámba estem bele! Jólesően nyögök bele a csókba és az alhasamat elönti a forróság. Gyengéden végigfektet az ágyon és elkezdi simogatni az oldalamat, az ajkamat el nem eresztve. Ahogy a keze a bőrömhöz ér, a gyomrom görcsbe rándul az elfojtott vágytól. Ha most nem állok le, meg lesz az a bizonyos hármas! Eltolom magamtól, megigazítom a felsőmet, majd kirohanok a szobából, egyenesen le a konyhába. A nappaliból Charlotte és Louis hangja szűrődik ki.

- Helló, srácok! – üdvözlöm őket, majd bekapcsolom a rádiót, amin valami ismeretlen előadó ismeretlenebb száma megy.

- Reggelt! – lép be Harry is, immár felöltözve. Tekintete kissé megakad az új párocskán, de aztán ugyan úgy reagál rá, mint ahogy én tettem, majd rám néz, mire mindketten elmosolyodunk az emlék hatására.

- Barmok! – köhögi Louis.

- Tessék? – fordulok felé.

- Azt mondtam barmok vagytok! Köztetek nem szikrázik a levegő, hanem már tábortűzként ég, basszus! Egyszer vallanátok be! – fakad ki.

- Megint hülye vagy! – legyintek.

- Mindenfélét képzelegsz, Louis! – telepszik le Harry az általam elfoglalt kanapé túlsó végébe. – Mit csinálunk ma?

- Film? – kérdem tőle.

- Az jó lenne! – bólogat. – Valami horrort!

- Muszáj? – cincogom. Nem túlzottan bírom az ilyesmit.

- Igen! – kiált fel hirtelen Charlotte. Mi? De hát ő még nálam is jobban parázik az ilyesmitől! – A Kísértetjárás Connecticutban jó lesz!

- Ezt te sem gondolod komolyan! – nézek rá jelentőségteljesen.

- Teljesen komoly voltam! Nézzük meg! – pattan fel és rohan is a DVD lejátszóhoz, majd berakja a lemezt. Na, jó ez annyira nem is félelmetes eddig!

Elszóltam magam. A harmadik jelenetnél, ami a frászt hozza rám, már nem bírom. Ijedten rezzenek össze és szisszenek fel. Charlotte a körmét rágcsálva bújik Louishoz, aki védelmezően átkarolja. Harry a fejét a kanapé háttámlájára döntve pillant felém, miután hangot adok félelmemnek.

- Meg vagy?

- Nem! – cincogom, majd kitágult pupillákkal meredek a képernyőre.

- Akkor jó! – fordul vissza a filmhez.

- Úristen! – kiáltok fel a következőnél és Harry mellé ugrok. – Én ezt nem bírom! – fakadok ki a vállába fúrva a fejemet.

 - Ennyi elég neked? – nevet fel. Mielőtt válaszolnék, oldalra pillantok, de a párocska nem hallgatózik, mert egymással vannak elfoglalva.

- Igen! – préselem ki magamból, mert pont kifogtam a jó részt a visszafordulásra. – Ez nekem sok! Csinálj valamit! Tereld el a figyelmemet, vagy valami! Csak eszembe se jusson a filmre nézni! – kapaszkodok a karjába.

- Tök mindegy mit?

- Teljesen! – bólintok, mire elvigyorodik, majd végigsimít a nyakamon. Már majdnem eléri a hatását, amikor egy sikoly miatt a tévére kapom a tekintetem és szinte kővé dermedek.

- Megijedtél? – búgja a fülembe, így nem tudok nem ránézni. Ahogy a tekintetünk találkozik, a gyomrom összerándul és szétnyílnak az ajkaim.

- Nem! – sóhajtom.

- Helyes! – hajol el tőlem vigyorogva. Idegességemben a fogamat szívom, de tényleg elérte, amit akart. A filmre már cseppet sem figyelek. Bosszúhadjáratom első lépéseként az ölébe rakom a lábaimat, majd az egyik lábfejemmel ráérősen simogatni kezdem a combját. Észrevehetően megmerevedik, de nem szól egy szót sem. Egy idő után, ezt a tevékenységet megunva, egyre közelebb araszolok felé, amíg teljesen hozzá nem préselődöm oldalról, majd a nyakának hajlatába döntöm a fejemet és elkezdem simogatni azt. Hirtelen ötlettől vezérelve a nyakáról lassan lecsúsztatom a kezemet a combjára és folytatom azt, amit a nyakán. Halk sóhaj tör fel belőle, de még türtőzteti magát. Kihívóan nézek vele farkasszemet és végig simítok a nadrágperemén, majd az alsógatyája alá csúsztatom az ujjbegyeimet, mire hallhatóan felnyög. – Meg akarsz ölni? – morogja.

- Nem! – nyalom meg a számat. – De most szakítottál a barátnőddel, nem lenne etikus, ha velem kavarnál! Sőt, semmilyen nővel sem kéne! – döntöm oldalra a fejemet és gúnyosan elvigyorodom.

- Szarok az etikára! – kiált fel és húz magához.