9. So fine

Egy óra múlva elsuhanunk az „Üdvözöljük Holmes Chapelben!” táblát.

- Ideges vagy? – kérdi tőlem.

- Á! Én? Dehogy! – horkanok fel.

- Nincs mitől! – vesz be egy kanyart.

- Dögösen vezetsz! – nevetek fel.

- Direkt akarod elérni azt, hogy anyám előtt vessem rád magam? – mordul fel.

- Anyukád előtt? Dehogy! – nyílnak tágra a szemeim. – Majd a hátsó ülésen… - kezdeném, amikor hirtelen lefékez és kiszáll az autóból és leül egy padra. Ügyetlenül kibotorkálok az autójából és mellé ülök. – Most mi van?

- Próbálok uralkodni magamon! – mondja összeszorított fogakkal. – Két napja nem engedsz nekem, de folyton felizgatsz, ez így nem ér! – fakad ki.

- Értem! – hümmögök. – Szerinted vannak itt lesifotósok?

- Itt? – lepődik meg. – Nincsenek! – felel. Ahogy kiejti a száján a nemleges választ, megcsókolom, mire kezei azonnal felfedező útra indulnak.

- Az utcán vagyunk! – emlékeztetem. Nagyot sóhajtva terelget vissza az autóhoz.

- Van egy ötletem! Játszunk! – szólal meg, már az autóban. – Ha én nyerek, itt leszünk anyáéknál két napot, aztán elkérem a nagypapám bungalóját! Várj, még nincs vége! Aztán ott is eltöltünk pár napot, mintha együtt lennénk!

- Micsoda? Harry! – kiáltok fel.

- Csak próbáljuk meg milyen lenne! Ha rosszul érzed magad, soha többet nem foglak ezzel piszkálni! – esküdözik. – Különben is! Kívülről, belülről ismerjük egymást! – vigyorodik el.

- Nem is tudom…

- Szilveszterre már Londonban leszünk! – ígéri.

- Legyen! – bólintok rá. Harry örömében egy hatalmasat ordít.– Mi a játék?

- Majd ha hazaértünk megtudod! – mosolyodik el hamiskásan.

- Nem szeretem az ilyesmit! – morgok. – Nem mondanád el most, hogy tudjam mire mondtam igent és, hogy időben visszaléphessek? – hajolok közel hozzá úgy, hogy körülbelül kéz centi legyen az arcunk között.

- Nem ér csábítani! – nevet fel.

- De én nem csinálok semmit! – nézek rá ártatlanul, majd átmászom hozzá és az ölébe ülök, vele szemben, lovagló ülés féleségben. – Mondd el! – harapok bele a nyakába finoman.

- Nem! – ellenkezik rekedten, mire gonoszkodva még jobban neki préselem magam az ölének és végig csókolom az arcélét. – Gonosz vagy! – hörgi.

- De neked valamiért ez tetszik! – hajolok el tőle. Gúnyosan felvonom a szemöldököm, amikor a belsőcombomon megérzem ébredező férfiasságát.

- Ez nem túl nagy város! Bárki megláthat! – lihegi.

- Szerencse, hogy az üvegek sötétítettek! – tapasztom a számat az övére. Fél kézzel a tarkómnál fogva szorít közelebb, míg a másikkal a derekamat karolja át.

- Most már el nem mozdulsz innen! – motyogja két csók között.

- Nem szándékoztam! – felelek, mire mind a ketten belemosolygunk a csókba. Kihívóan a pólója alá nyúlok és simogatni kezdem a hasát, mire felmordul és most már mind két kezével egyre jobban magához szorít.

- Ha most nem állunk le, akkor ma már nem érünk oda anyáékhoz! – sóhajt.

- Rendben! – hajolok el tőle. – De csak anyukád miatt! – mászom vissza az anyósülésre.

- Kedves tőled! – vigyorodik el és beletapos a gázpedálba. Pár kanyart követően leparkol egy igazán hagyományos angol családi ház előtt. A kert (már amennyi látszik belőle) gondosan karban lehet tartva. Nagy levegőt véve szállok ki a kocsiból és megmarkolom Harry kezét.  – Ideges vagy?

- Miért lennék? – kérdem egy árnyalatnyival hisztérikusabb hangon.

- Jó fejek! Ne izgulj! Ha én is szeretlek, ők is fognak! – nyugtatgat.

- Szeretsz? De édes vagy! – puszilom meg az arcát.

- Ezt úgy mondod, mintha nem tudtad volna eddig is! – horkant.

- Én is! – ölelem át, és a bújok a nyakába.

- Mit te is? – kérdi kárörvendve.

- Tudod te! – sóhajtom.

- Hallani akarom! – néz a szemembe.

- Ez olyan nagy dolog? – vigyorgok.

- Mondd!

- Szeretlek! – közlöm a nyílván valót. – Mintha nem tudnád! – jegyzem meg gúnyosan.

- Ki tudja? Lehet, hogy csak azért vagy velem ennyit, mert jó vagyok az ágyban!

- Ki mondta, hogy jó vagy? – morgom.

- Hát te! Vagyis, ezt szűrtem le abból, hogy minden alkalommal hangosan nyilvánítod ki azt…

- Csönd! – rivallok rá. – Nem kell mindenkinek tudnia, hogy a szexuális életünk létező dolog!

- Pedig nincs mit titkolni rajta! – von vállat.

- Inkább menjünk be! – morgom.

- Ahogy gondolod! – vigyorodik el elégedetten. Szorosan egymás mellett haladva indulunk el az ajtó felé, majd Harry kicsit előrébb megy, kikapja a kezéből a kulcsot és kinyitja. – Anya! Megjöttünk! – kiált.

- Joe! Gyere már ki, itt vannak! – szűrődik ki egy női hang, gondolom a konyha irányából. – A konyhában vagyunk, drágám!

- Megyünk! – nevet fel Harry. majd beállítja a lépcső mellé mind a kettőnk bőröndjét és kézen fogva vezet el a konyháig. – Sziasztok! Ő Belle! – mutat be.

- Nagyon örvendek! Hívj csak Anne-nek! – üdvözöl Harry mamája.

- Joe Milward! – ráz velem kezet a mostohaapja.

- Nézz oda, még puszit sem kapok tőle! – szólal meg panaszos hangon Anne.

- Szeretlek anyu! – mosolyog Harry és egy csókot nyom az arcára.

- Na, nyomás, pakoljatok el meg ilyesmi, mert lassan jön a nagyapád! – löki ki a konyhából a fiát.

- Gyere! – húz magával. – Ez lesz a szobánk!

-  A szobánk? – kérdezek vissza.

- Anya tegnap szólt, hogy jön nagypapa is és, hogy merünk-e együtt aludni, mert akkor ő aludna a vendégszobában!

- Elférünk ketten! – intek. – És mi a játék?

- Ó, a játék! Ki kell bírnod nagyapám faggatózását, anélkül, hogy kiborulnál! – vigyorodik el gonoszul.

- Az nem is lehet annyira vészes! – hümmögök.

 Hát tévedtem! Az öreg borzalmas kérdéseket tett fel! Egy ideig bírtam vacsora közben és válaszolgattam rájuk, de amikor megkérdezte, hogy csinálnám-e több férfival, felsikkantottam, hogy: micsoda? Aztán elnézést kértem és felálltam. Most itt fekszem Harry ágyán a fejemet a párnába temetve.

- Szóval mikor menjünk ki? – kérdi Harry.

- Bármiben le merném fogadni, hogy te vetted erre rá a nagyapádat! – morgom.

- Valószínűleg igazad lenne! – incselkedik. – Ma este bemutatlak a barátaimnak is, jó?

- Persze! – nyögöm.

- Nem akarsz átöltözni? Lassan indulunk!

- Hova megyünk? – hajolok fel.

- Egy helyi Pubba – felel, miközben a pólóit nézegeti. Gyorsan kiugrom az ágyból és besietek a fürdőbe, lemosom a sminkem, majd a ruhámat bedobom a szennyesládába.

- Uh! – lép be a fürdőbe Harry, miközben már a szememet húzom ki.

- Mi az? – kérdem.

- Már majdnem elfelejtettem, mennyire jól nézel ki ruha nélkül! – feleli.

- Ha nem akarod, hogy más is megnézzen magának, akkor engedj felöltözni! – állok elé.

- Lehet mégis itthon kéne maradni!

- Harry! – lököm félre. – Nem találkoztál velük vagy fél éve!

- Tudom…

- Akkor öltözz fel szépen és megyünk! – tolom a szekrényéhez.

Fél óra múlva elégedetten bámulom magam a tükörben.

- Reggelig kell várnom rád? – kiáltja fel a földszintről Harry.

- Talán nem várnál meg? – ballagok le a lépcsőn.

- Az attól függ, hogy… - fordul meg, de benne akad a szó. – Nagyon… jól nézel ki!

- Nem mintha nem láttál volna már így! – grimaszolok.

- Ruha nélkül még mindig jobb! – vigyorog, és felém nyújtja a kezét. – Karácsony van! – teszi hozzá, mire megforgatom a szemeimet és a tenyeremet az övébe helyezem. Amikor beülünk, az utóba komolyan arccal kezd el bámulni.

- Mi van?

- Csak szeretném tudni, hogy… mi lesz, ha összeismerkedsz valakivel… - motyogja.

- A féltékeny formádat, Harry Edward Milward Styles! – nevetek fel. – Nem azért megyek veled, hogy fűvel-fával kavarhassak!

- Csak azt akartam mondani, hogy ha rád mozdul valaki, akkor az nem fog sokáig élni! – szorítja ökölbe a kezét.

- Harry! – csúszok közelebb hozzá és mélyen a szemébe nézek. – Nem is tudom, hogy mondjam, mert nem járunk, és ez nem számítana megcsalásnak, de akkor mondom így: Nem foglak megcsalni téged, Harry! – csókolom meg.